Brutális, mennyivel többet költünk rezsire: a fűtési szezon még rosszabb lesz
A rezsicsökkentés korlátozása óriási kiadási többletet jelent a háztartásoknak.
A rezsicsökkentés korlátozása óriási kiadási többletet jelent a háztartásoknak.
Kiderült, hogy a többgenerációs családi házakat mégse kell társasházzá nyilvánítani, hogy továbbra is részesüljenek a rezsikedvezményben.
A szakértők nagy változásokra az ingatlanpiacon csak a fűtési szezon kezdete után számítanak. Azonban az albérlet piac és a vidéki kereslet már most változóban van.
Minden önkormányzat magának dolgozta ki a dokumentumot. Így pedig előfordulhat, hogy két szomszédos településen is eltérőek a megkövetelt csatolmányok, igazolások.
Az önkormányzatoknak minden negyedik forintot energiaköltségre kellene fordítaniuk, ám ezt még akkor sem fizethetnék ki, ha lenne rá pénzük és szándékuk.
Drágul a takarító, a karbantartó és a közös képviselő díja is, de ennél is nagyobb gondot jelenthetnek az első téli rezsiszámlák.
Mi történik a követeléskezelés folyamatában? Olyan válság felé megyünk, mint amilyen 2008-ban rázta meg a világgazdaságot? Kiderül az interjúból!
Szakadék tátong a magyar cégvilágban, jöhet az újratervezés időszaka az energiakrízis és a rezsiszabályok miatt
Nem minden lakrészt lehet "lakásként" elfogadtatni. Most megválaszoljuk az 5+1 legfontosabb kérdést az új rezsikedvezményekkel kapcsolatban.
Gulyás Gergely miniszter szerint a gázfűtés kiváltására a split klíma a legalkalmasabb. Azonban a szakértők szerint ez koránt sem kivitelezhető.
Egyes településeknek akár a mostani gázárak 16-szorosát kell fizetni az MVM új ajánlata alapján.
A vállalati energiapiac egyáltalán nem úgy működik, mint a lakossági: egyéves szerződéseket kötnek a szolgáltatóval a vállalatok.
Ismét eltelt egy mozgalmas hét, elkezdődött az iskola és beköszöntött az ősz. Ezek voltak a 36. hét legolvasottabb, legérdekesebb és legfontosabb cikkei a Pénzcentrumon!
Gázt és áramot sem igényel a bölcsőde, így fogják megoldani a fűtést, és az áramot.
Mentőövet dob a kormány az együtt lakó többgenerációs családoknak, így játszható ki a rezsicsökkentett gázkeret
Lépéseket tesz a kormány az energiaválsággal szemben, korlátozza a kormány a szénexportot,de elrendelték a 25%-os gázkorlátozást is
18 Celsius fok bentre sok vagy kevés télen? A válasz attól függ kikről beszélünk, illetve az is fontos, milyen munkavégzés kapcsán.
A fűtési szezon közeledtével egyre többen próbálják szigetelni a lakásukat. Azonban nincs mindenkinek pénze felújításra. Nekik szedtünk össze olcsó, könnyen kivitelezhető tippeket.
A magyarok körében 34 százalék azok aránya, akik úgy gondolják, hogy az árak emelkedése az elmúlt egy évben meghaladta a 30 százalékot.
Nemcsak a lakossági fogyasztókat lepte meg az új rezsiszámla, hanem sok vállalkozót, köztük a vendéglátósokat. Van, akinek 22 millióra nőtt a rezsiszámlája.