Ezek Budapest legmenőbb részei: itt veszik a legtöbb lakást
Tavaly mintegy 50 százalékkal több új társasházi lakást adtak el Budapesten.
Tavaly mintegy 50 százalékkal több új társasházi lakást adtak el Budapesten.
Nem mindenki szerint igazságos az új rendszer.
Idősekre specializálódott néhány "vállalkozás": bejelentés nélkül érkeznek, a Csatornázási Művekre hivatkoznak.
A túlméretezett órák helyett újakat kapnak a fogyasztók.
Ilyen asztalt sem láttunk még Magyarországon.
Ezek a legfontosabb változások március 1-től - itt a lista!
Akadozik az ügyintézés, az informatikai rendszer meghibásodása a ludas.
Életveszélyes gázhálózat, mégis lassan intézkedhetnek.
2014 első kilenc hónapjában a lakóingatlanok értéke 3,7 százalékkal emelkedett.
Elképesztő dolog derült ki a boltokban kapható szén-monoxid érzékelőkről.
26 olyan ember is volt, aki a saját fűtetlen lakásában hűlt ki.
Áremelkedés jön szerdán, a benzin és a gázolaj ára is 4-4 forinttal emelkedik.
Az eddigieknél is kártékonyabb zsaroló vírus terjed.
Több megyében is száz százalék feletti kihasználtsággal működnek az éjjeli menedékhelyek.
Az energetikai korszerűsítés a cél.
A Főpolgármesteri Hivatal szerint azonban ez nem számít, a kerületnek csak véleményezési joga van.
Pesten találták meg a tér (park!) új helyét.
Mostantól viszont inkább venni lesz érdemes.
Így rendeznék lakók nagy összegű tartozásait.
Kissé kaotikus helyzet alakult ki az ebnyilvántartással kapcsolatban.