Nagy bajban az ismert magyar zenész: mindenét elbukhatja
Számláját inkasszózzák az ismert előadóművésznek, cége ellen pedig végrehajtás indult. Beltagként mindenért saját vagyonával felel.
Számláját inkasszózzák az ismert előadóművésznek, cége ellen pedig végrehajtás indult. Beltagként mindenért saját vagyonával felel.
Megerősítette a kereskedőket tömörítő szervezet főtitkára, hogy léteznek módszerek az online kasszarendszer kijátszására, ugyanakkor hangsúlyozta, semmiképpen sincs szó tömeges jelenségről.
Most hétvégén három teljes napra leáll a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számítógépes rendszerének működése.
Tényleg kiadhatja a Vatera az adataidat az adóhatóságnak?
A NAV laboratóriumában jártunk: itt vizsgálják például a designer drogokat és azt, vajon mérgező-e a pálinka.
Eddig körülbelül tízezren estek el az online kassza átálláshoz ígért 50 ezer forintos állami támogatástól, és várhatóan még több ezren fognak azok közül, akiknek április 30-ig tolták ki a határidőt. Többen közülük egyesületet alapítanak, és jogi lépésekre készülnek.
Bár még fel sem állt teljesen az online kasszák új rendszere, a lapnak nyilatkozó kereskedők szerint már többen próbálják kijátszani az adóhatósághoz bekötött pénztárgépeket.
Szakértők szerint ki kellene alakítani egy olyan informatikai rendszert, amellyel a cégek könyvelési rendszereibe is betekinthetne online az adóhivatal - írja a Magyar Nemzet.
Egyre több vállalkozás cégtábláját kell kényszertörlés miatt leszerelni.
Adótartozás miatt közúti ellenőrzéskor ingóságot foglaltak le a pénzügyőrök.
Tizenhárom befejezett ügyben mintegy 2,7 milliárd forint be nem fizetett közterhet tártak fel az adóhatóság szakemberei a kereskedelmi láncok árubeszerzései kapcsán indított vizsgálatokban.
Berki Krisztián cége ellen végrehajtási eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A csökkentett adattartalmú személyi jövedelemadó-bevallást május 20-ig lehet benyújtani a NAV-hoz.
A NAV pénzügyőrei 99 db póthajat és 38 db parókát találtak egy szerb tehergépjárműben.
A csalásgyanús termékek úgy tűnik, az összes hazai áruházban megtalálhatóak - írja a Magyar Nemzet.
Több tízezer vállalkozás ellenőrzését kezdte meg a Nemzeti Adó és Vámhivatal - hangzott el az InfoRádióban.
Évente közel 20 milliárd forint folyik be a chipsadóból a költségvetésbe. Bár az adónemet a sós snackek után nevezték el, a legtöbbet mégis a cukorkákat és nápolyikat előállító cégek fizetik.
Április 30-ig meghosszabbítják a kasszacsere károsultjainak az 50 ezer forintos állami támogatás igénybevételére nyitva álló üzembe helyezési határidőt.
Adószámfelfüggesztés, több százezres bírság, de akár végelszámolás is lehet a következménye, ha egy cég nem tesz ki cégtáblát, vagy székhelyén semmilyen egyértelmű jelzés nem található arról, hogy ott egy vállalkozás működik.
Egy sajtónyilatkozata buktatta le azt a turisztikai nevezetességet is üzemeltetető Somogy megyei kft.-t, amelynek illetékese arról számolt be egy napilapnak, hogy kiemelkedő látogatottságot értek el, amit adatokkal is megerősített - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Somogy Megyei Adóigazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-t.