Jöhetnek az egységes gyógyszerárak?
A Magyar Gyógyszerészi Kamara szerint szakmailag indokolt lenne bevezetni az egységes árakat valamennyi gyógyszerkörben - írja a Magyar Nemzet.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara szerint szakmailag indokolt lenne bevezetni az egységes árakat valamennyi gyógyszerkörben - írja a Magyar Nemzet.
Kreatív bűnözők csapdájába esnek a hiszékeny nyugdíjasok.
Az ország nagy részén emelkedett a parlagfű pollenkoncentrációja, továbbra is a Tiszántúlon a legrosszabb a helyzet - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtök reggel a Facebook-oldalán.
Összesen 720 embert kellett a QBE biztosítónak hazahoznia a Best Reisen utazási iroda csődje miatt Egyiptomból, Tunéziából, Törökországból - írja a Világgazdaság.
Szeptember 1-jétől, egy új uniós szabály hatálybalépését követően a csúcsára állított fekete, egyenlő oldalú háromszög jelöli majd azokat az új gyógyszereket, amelyek esetleges mellékhatásairól az engedélyeztetés után is további adatgyűjtés szükséges - közölte pénteken az Európai Bizottság.
A Külügyminisztérium fokozott óvatosságot kér a Tunéziába készülő magyaroktól, mert az ott kialakult politikai válság miatt a fővárosban és az ország több városában továbbra is számítani lehet nagyobb demonstrációkra.
Újabb és újabb trükköket találnak ki a csalók, hogy megkárosítsák a jóhiszeműen segítőket. A legutóbbi ötlet Borsodból származik.
Komfortosabbá válhat szeptembertől a patikalátogatás: a szaktárca "javított" egy korábbi betegbosszantó szabályon, és egy helyett ismét háromhavi gyógyszeradagot lehet kiváltani a patikában - írja a Népszabadság.
Közel ezermilliárd forint szociális juttatás kiosztását teheti áttekinthetővé az az országos, egységes regiszter, amely az Emberi Erőforrások Minisztériumának tervezete szerint november 15-én állna fel.
Folyamatosan nő a daganatos megbetegedések száma hazánkban, évente mintegy 70 000 új esetet diagnosztizálnak. A nők esetében az emlőrák előfordulása a leggyakoribb, közel 8000 új megbetegedést regisztrálnak minden évben, amely az összes, nőket sújtó daganatos megbetegedés harmadát teszi ki. Egy daganatos betegség komoly anyagi terhet is jelent az érintetteknek, a biztos anyagi háttér támogatja a sikeres gyógykezelést, ezért egyre többen igyekeznek biztosítással is felkészülni az esetleges betegségre.
Mit jelent a szükségállapot a nyaralók számára, mi a helyzet ilyenkor a biztosításokkal?
Szeptembertől újra lehet három havi gyógyszeradagot felírni - de nem ez az egyetlen újdonság.
Ismereteinket és tapasztalatainkat felmérve leginkább a családi, párkapcsolati témában mozgunk otthonosan, ugyanakkor saját bevallásunk szerint a technikai dolgokkal és a pénzügyekkel állunk leginkább hadilábon.
Az óbudai gázrobbanás kapcsán felmerül a kérdés: hasonló esetekben kihez fordulhatnak azok, akiknek lakásában, autójában kárt okoz egy ilyen esemény? A különböző helyzetekhez eltérő megoldások tartoznak: ezeket mutatja be a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) alábbi rövid összegzése.
Kritikus helyzet állhat elő a kórházakban a nyár végére, ősz elejére az eladósodás miatt - mondta a Magyar Kórházszövetség elnöke.
A Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója szerint nem kell attól tartani, hogy Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) elveszítheti funkcióját.
Nyáron a betöréseknek is "főszezonja" van és a betörők egyre gyakrabban használnak fel a közösségi oldalakon megosztott információkat a célpont és az idő kiválasztásához - figyelmeztet az osztrák rendőrség.
Megrendezett közúti balesetek miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség több mint száz ember ellen - közölte Szoboszlai-Szász Richárd, a fővárosi főügyész helyettese szerdán.
A jelenlegi 500 forint helyett legalább 700 forintba kerül majd egy beteg egy napi élelmezése, ha hatályba l. - írja a Világgazdaság.
Indul a parlagfűpollen-szezon, két héten belül az ország egész területén megkezdődik a virágzás - hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken.