Bohózatba illő betörés: mindent rögzített a kamera, hihetetlen vége lett az ügynek
Túl sokan osztották meg a róla készült fotót az interneten, ezért visszavitte a lopott széfeket a tolvaj.
Túl sokan osztották meg a róla készült fotót az interneten, ezért visszavitte a lopott széfeket a tolvaj.
A XIV. kerületben történt a legtöbb lakásbetörés 2020-ban. Mutatjuk, milyen ingatlanokat fosztanak ki legszívesebben a bűnözők, és elsőként hol keresik a szajrét a lakásban!
A fővárosban történt a legtöbb lakásbetörés és betöréses lopás 2020-ban. A hatósági statisztikák szerint ugyanakkor mindkét bűncselekmény esetében Zala megye a legbiztonságosabb.
Amikor egy idegen betör az otthonunkban nem csak anyagi kár érhet minket, hanem lelkileg is nehéz feldolgozni, hogy illetéktelen személyek jártak a privát terünkben.
Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda lopás kísérletének gyanújával indított eljárást ismeretlen tettes ellen a budai Várnál történt illegális behatolás ügyében.
A budapesti nyomozók őrizetbe vettek egy férfit, aki egy családi házból akart lopni, de a hálószobában elnyomta az álom.
Az ünnepi időszak a tűzesetek és betörések miatt rizikósabb lakásbiztosítási szempontból.
Hajnalban betörtek a XIII. kerületi Róbert Károly körúton lévő Alza áruházba.
A rádiós pedig már azokat a netes hirdetéseket is végignézte, amelyekben használt SUP-okat kínálnak eladásra, de nem akadt a deszkái nyomára.
A biztosítók a nyaralók kapcsán számos speciális előírást és korlátozást is alkalmaznak és csak ezek teljesülése esetén fizetnek.
Fontos, hogy a nyaralás előtt ne felejtsünk el gondoskodni arról, hogy otthonunk biztonságban legyen, akkor is, ha senki sem tartózkodik a lakásban.
Az emberi erőforrások miniszterének ingatlanánál hét óránál hosszabb ideig zajlott a helyszíni szemle, az ablakon juthatott be a betörő az épületbe.
Egy ablakon át jutottak be.
Nagyon résen kell lenni!
Karácsonykor és újévkor sem pihentek.
Voltak súlyosbító körülmények.
Temérdek pénzt lopkodtak össze.
Gondoskodni kell magukra hagyott nyaralóépületek biztosításáról!
A vírus jobb védelem, mint bármi más?
A 4-6-osra is felszállt a szajréval.