Elegük van a vásárlóknak: bojkott kezdődött a magas árakat alkalmazó boltok ellen
Bojkottra szólított fel a magas árakat alkalmazó boltok ellen egy montenegrói párt.
Bojkottra szólított fel a magas árakat alkalmazó boltok ellen egy montenegrói párt.
A téli hónapokban különösen fontos a vitaminpótlás, hiszen ilyenkor nehezebb friss zöldségekhez és gyümölcsökhöz jutni, főleg, ha megfizethető áron akarjuk beszerezni őket.
Ikonikus varrógépet akcióz az Aldi: a boltlánc a Singer egyik termékét vette fel a kínálatba, amelyet kb. 10 ezer forinttal olcsóbban árulnak, mint a szaküzletek.
Az életmódváltás - vagy legalábbis a próbája - rengeteg magyarnak indul el minden januárban, de ehhez most az áruházak akciói is hatalmas segítséget igyekeznek nyújtani.
Megnéztük a boltok akciós kiadványait, hogy hol a legolcsóbb bevásárolni. Közben kiszúrtuk, hogy az Aldiban egy igencsak leárazott üdítőitalból készlethiány léphet fel.
Magyarországon évente közel 30 000 tonna virslit gyártanak, és a nagy drágulásokat ténylegesen maga mögött hagyta a piac 2024-re.
Több nagy áruházlánc is akciókkal készül az ünnepek idején kiemelkedő mértékű halfogyasztásra.
Mutatjuk, melyik boltlánc mennyiért adja idén a cserepes fenyőt.
2024 karácsonyának egyik slágerajándéka egyértelműen a forrólevegős sütő, azaz az airfryer. Az akciós újságokban megnéztük, hogy milyen ajánlatokkal várják a vevőket a héten.
2024 telén különösen érdemes figyelni a boltok leárazásait, mert egy-egy szükséges alapanyagot jókora kedvezménnyel is meg lehet csípni.
A legnagyobb hazai láncok is ráfeküdtek a BlackFriday-re, mi pedig jól megmutatjuk, mit akcióztak le leginkább.
Kezdjünk el időben felkészülni a karácsonyra, és használjuk ki a novemberi kedvezményeket.
November 14-től akciós áron, a tavalyi árnál olcsóbban lesz kapható a Lidl legendás fa játékkonyhája.
Összegyűjtöttük a 44. hét legizlgamasabb bolti akcióit, bőven van mi közül válogatni.
A héten rengeteg retro terméket akcióz a Lidl, az Aldi Prime üdítővel és filléres ebédrecepttel száll csatába. A PENNY szintén jó alternatíva lehet, a vasárnapi ebédhez bevásárolni.
A Lidl gesztenyét, az Aldi kökényt akcióz le ezen a héten, viszont a leárazott finomságok csak 1-2 napig lesznek elérhetők.
Az Offerista digitális kiskereskedelmi marketing szolgáltató és a Publitas együttműködést jelentettek be a nyáron.
1200-1500 forintért vásárolhatunk madáretetőket a Lidlben szeptember 28-tól. A madárelemózsia sem drága.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa elfogadta a CCC Kft. vállalásait és jogsértés vagy annak hiányának megállapítása nélkül lezárta az eljárást.
Angliában nagyot szolt egy titokdobozos akciós, amit a Lidl robbantott. És lehet, hogy Magyarországra is jön majd az akció.