10 nap maradt a az adóbevallásra: ennyien már túl vannak rajta
Rengeteg embernek csak egy kattintás és kész.
Rengeteg embernek csak egy kattintás és kész.
Mutatjuk, mire figyelj a következő hetekben.
Van annak jobb helye is.
Ezen a területen különösen sok cég szűnt meg az utóbbi években.
A személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról idén is május 22-ig lehet rendelkezni, szja-bevallási formától függetlenül. Az erről szóló nyilatkozat elektronikusan, papíron vagy személyesen is benyújtható a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) a bevallás részeként vagy önálló nyilatkozatként a "17EGYSZA" lapon - közölte a NAV szerdán.
Az ügyfélkapuval nem rendelkező adózók 2018. március 19-én kérhetik utoljára a szja-bevallás tervezet postázását levélben, sms-ben vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, telefonon, valamint az ügyfélszolgálatokon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Itt érheted el gyorsan.
Tavaly csökkentek a civil szervezeteknek és az egyházaknak szánt felajánlások.
Ez nem a május végi határidő előrehozása.
Ja, hogy nem is az adóhivatal felügyeli a rendet.
Az Ügyfélkapun mindent el lehet intézni.
Adózás szempontjából viszont nagyon jól jöhet.
33 millió forintot buktak.
Mindenki előtt nyitott a lehetőség.
Több embert érint, mint gondolnád.
Ráadásul nő a lakhatási támogatás is.
Két legyet üthetsz egy csapásra.
A 2018-as átmeneti időszak csak egyféle ügyintézésre vonatkozik!
A magyar béreket durván megsarcolja az állam.