22 °C Budapest

Ezt is megértük: állami kártalanítás a betéteseknek

Pénzcentrum
2010. március 9. 08:29

A központi költségvetésből térítik meg a felszámolás alatt lévő Általános Közlekedési Hitelszövetkezet ügyfeleit betétük 13.5 millió forint feletti részére - értesült a Világgazdaság. Az ezt lehetővé tevő jogszabályt pénteken tették közzé a Magyar Közlönyben. Hasonlóra a válság kezdete óta nem volt példa.

A kifizetést az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) teljesíti, a költségvetésből származó részt az OBA igényétől elkülönítetten kezelik a felszámolás során, a belőle megtérült részt pedig visszafizeti az alap a költségvetésbe.

A 13.5 millió forintos kártalanítási limit 2008 októbere óta hatályos, azóta nem volt még példa rá, hogy az állam rendelet révén kártalanította volna az ügyfeleket az efölötti részre. Erről eddig csak egy elvi deklaráció létezett.

Sem az OBA, sem a költségvetés számára nem jelent nagy érvágást a betétesek kártalanítása: a 2008. év végi adatok szerint közel nyolcszáz ügyfélre 2.86 milliárd forintos betétállomány jutott a hitelszövetkezetnél, melynek engedélyét - mint ismeretes - a szövetkezet tőkehiánya miatt vonta vissza a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 20. 18:21
Vicces, hogy mindenki mindig azt képzeli, hogy nála soha senkinek nem volt nehezebb, tehát ha ő mind...
Kasza Elliott-tal  |  2026. július 20. 17:04
Az AI ott van mindenhol, most leírom én is, hogyan használom, leginkább azért, ha majd egy év múlva...
MEDIA1  |  2026. július 20. 16:05
A távozó újságíró és a Válasz Online szerkesztősége is személyes hangú búcsúban értékelte a közösen...
Bankmonitor  |  2026. július 20. 15:23
Amikor a kritikus betegségek - például a rákos megbetegedések, a szívinfarktus vagy a stroke - kerül...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?