17 °C Budapest

Nyugdíj: nem elég a korhatáremelés

2009. augusztus 3. 09:02

A korhatár megváltoztatása önmagában nem elég a nyugdíjrendszerek finanszírozási gondjainak a megoldására. Hazánkra is jellemző, hogy a nyugdíjba vonulás tényleges időpontja köszönőviszonyban sincs a hivatalos korhatártól.

Ismét Európa egyik legsúlyosabb problémájára irányította a figyelmet a Németországban múlt héten kirobbant heves nyugdíjvita. Miután a Bundesbank legutóbbi havi jelentésében felvetette a korhatár 69 évre történő emelésének szükségességét, a központi pénzintézet éles kritikákat kapott politikusok és szakemberek részéről, de az elképzelést jogosnak tartók is hallatták a hangjukat. A vita kapcsán ugyanakkor többen rámutattak: a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a korhatár megváltoztatása önmagában nem elég a rendszer finanszírozási gondjainak a megoldására, főleg ha az időskori aktivitást munkapiaci vagy éppen adózási körülmények nehezítik.

Ahogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) már korábban rámutatott, a legtöbb országban az effektív nyugdíjba menetel alaposan elmarad az érvényben lévő hivatalos korhatártól. A számos ellenpélda mellett az OECD tagországainak többségében jelentősen csökkent az effektív nyugdíjba vonulási kor 1970 óta, és a szervezet szerint az aktív munkapiaci létből való korai kiválás terjedését különböző tényezők folyamatosan erősítik. Ez lehet az idősebb munkavállalók hátrányos megkülönböztetése a munkapiacon, az álláskereső és a munkaadó dolgát nehezítő bürokratikus akadályok, vagy például az a gyakorlat, hogy a korhatár elérése után is dolgozni kívánók jövedelmét kedvezőtlen adószabályokkal sújtják.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.02 21:31
Voltál már úgy, hogy pontosan tudtad, mire vágysz, mégsem mertél lépni? Napokig, hetekig, esetleg hó...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 10. szerda
Margit, Gréta
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?