13 °C Budapest

Siess! Estére óriási dugók lesznek a benzinkutakon - képekkel!

Pénzcentrum
2009. június 30. 16:02

Szerda reggel 0 órától nem csak a világpiaci folyamatoknak köszönhetően változik az üzemanyag nagy- (és kis-)kereskedelmi ára a benzinkutakon, hanem az öt százalékpontos áfaemelésnek köszönhetően is. A sorok már most gyülekeznek.

Tumultuózus jelenetekre számíthat az, aki kedd estére időzíti a tankolást autójába, hogy így védje még ki utoljára az áfa és a jövedéki adó emelésének brutális hatását. A benzin literenkénti jövedéki adója ugyanis 103,5 forintról 109 forintra nő, míg a gázolajé 85 forintról 90,5 forintra, azaz mindkét üzemanyag esetében 5,5 forinttal emelkedik a kiskereskedelmi ár. Erre rakódik még rá az öt százalékpontnyi áfaemelés, így összességében a benzin literjéért 13, a dízelért pedig 15 forinttal kell többet fizetni átlagosan. Ez egyben azt is jelenti, hogy a benzin kiskereskedelmi ára a lélektani 300 forintos határ fölé emelkedik, nem is kevéssel.

Tömött sorok a kúton


A szerkesztőségünkhöz legközelebb található kúton, a Mol Árpád Fejedelem útján található egységében délután fél négykor már gyülekeztek az autósok. A sor még nem lógott ki az lekanyarodósávig, de így is akadtak, akik nem bírták kivárni a sort, és inkább a bejáraton kitolatva távoztak. (Ez a manőver egyébként balesetveszélyes és szigorúan tilos!). Reméljük szerencsével jártak egy kevésbé telített kúton, mert este valószínűleg a jelenleg becsült 10-15 perc többszörösét kell majd sorba állnia az autósoknak. Ja, és nem érdemes hajnali kettőig várni a tankolással, mert az árak éjfélkor változnak.

Kezdődik a türelemjáték A kis Honda nem bírta cérnával

NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?