A brit táplálkozástudományi intézet (BNF) kutatói szerint az olyan ételek fogyasztásával, melyek magas víztartalmúak, hosszabb ideig érezzük magunkat jóllakottnak, és így a fogyókúrát is megkönnyítik.
Magas víztartalmú élelmiszernek számít például a tészta, és a rizs - amik felszívják a vizet - valamint a levesek, és a különféle raguk, pörköltek. Ne higgye azonban senki, hogy a víztartalmat lehet pótolni azzal, ha az étel mellé elfogyasztunk egy pohárral, a BNF tudósai szerint ugyanis az étel kulcsfontosságú eleme kell, hogy legyen a víz.

Amellett, hogy ezek az ételek kutatások szerint elnyújtják a jóllakottság érzését, ha még egy kis zöldséggel is felturbózzuk őket, még nagyobb adagot elfogyaszthatunk belőle, úgy, hogy közben a kalória-bevitelt nem növeljük.
Magyarul nyugodtan ehetünk bolognai spagettit, főleg ha jó sok répa van benne. Emellett a BNF szakértői azt ajánlják, hogy fogyasszunk olyan élelmiszereket, amelyek alacsony energiatartalmúak, vagyis grammonként kevesebb mint 1,5 kalóriát tartalmaznak. Ilyen a bab, a főtt tojás, vagy a hirtelen pirított zöldséges tészta.
Az elmélet mögött az áll, hogy a magas víztartalmú ételek lassabban ürülnek ki a szervezetünkből. A levegős ételek is ilyenek: csoki helyett például csokoládé mousse-t fogyasztva nem bűnözünk akkorát.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








