Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
Egyre gyakrabban használják a magyar háztartások a bankok által felkínált folyószámlahiteleket: január végén már meghaladta a 375 milliárd forintot a nálunk lévő állomány, ez majd' 70 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál, a 2006-os év végi összegnek pedig a duplája.
Ez a hitelkonstrukció az egyik legkönnyebben hozzáférhető, hiszen többnyire forintban nyújtott hitelről van szó, és a bankok tulajdonképpen csak a számlára érkező rendszeres jóváírásokat figyelik a bírálat során.
Úgy tűnik, a hitelbírálati standardok nem szigorodtak az elmúlt hónapokban, van olyan hitelintézet is, amely már havi 30 ezer forintos utalás mellett is megoldja a keret beállítását. Az adható limitnél a legtöbb bank a rendszeres jóváírások átlagának maximum a kétszereséig, és legfeljebb 500 ezer forintig hajlandó elmenni.
Az MNB adatai szerint ezeket a forintalapú kölcsönöket januárban már 24,56 százalékos átlagos kamat mellett kínálták a pénzintézetek, ez 4 százalékkal magasabb a két évvel korábbi átlagnál. Az elmúlt hónapok áremelése ugyanakkor több piaci szereplőnél is 30 százalék feletti THM- et eredményez.
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.


