Észak-koreaiak milliói éheznek napról napra, miközben néhány vállalkozó kedvű, a kínai határ közelében élő lakos rendszeresen kel át a keskeny határfolyón, hogy a közeli kínai Tescóból otthon hiánycikknek számító árukat csempésszen haza.
Az Amnok folyón átkelve öt perc alatt el lehet jutni az észak-koreai Sinuiji városából a kínai Dandongba, ahol két óriási Tesco is található. Az egyik háromszintes hipermarket már külön kasszával rendelkezik a "folyó túloldaláról érkező" vásárlók számára.
Az észak-koreaiak a hipermarket pénztárosainak elmondása szerint elsősorban szappant, sampont és ételt vesznek, semmi nagyobb méretű árut nem visznek azonban magukkal. A gyakran úszva visszacsempészett termékek később Sinuji feketepiacán találnak gazdára, nem ritkán az eredeti ár húszszorosáért.
Az élelmes kereskedők mellett kínai források szerint az észak-koreai kormányhivatalnokokhoz közelállók is szívesen látogatnak át a határmenti Tescóba, ők azonban luxusautókkal, nem ritkán katonai kísérettel érkeznek.
A kommunista ország vezetése minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy az otthon hiánycikknek számító árukat sokan a szomszédból behozva dobják illegálisan piacra, ám úgy tűnik, ezidáig szemet hunytak a csempészés felett.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








