2 °C Budapest

Kétmilliárd forint értékű aranykincsre bukkant a házaspár saját birtokán

MTI
2014. február 26. 15:02

Tízmillió dollár (több mint kétmilliárd forint) értékű, ritka aranyérmékből álló kincsre bukkant egy kaliforniai házaspár, miközben kutyát sétáltatott a birtokán.

Az 1427 darab érme csaknem mindegyike az 1847 és 1894 közötti időszakból származik, ráadásul kitűnő állapotban maradtak fenn, valószínűleg sohasem kerültek forgalomba - közölte a leletet hitelesítő Santa Ana-i szakértői szolgálat társalapítója, David Hall. Az aranypénzek értéke ugyan legfeljebb 27 ezer dollárra rúgna, ám vannak köztük olyan ritkaságok, amelyek ára egyenként elérheti a közel egymillió dollárt. Az 5, 10 és 20 dollár névértékű pénzérmék szinte mindegyikét San Franciscóban verték.

KATTINTS! Akár 30 ezret is érhet a régi kétszázasod

A házaspárról csak annyit árult el Don Kagin, a leletet felfedező házaspárt képviselő numizmatikus, hogy középkorúak, hosszú évek óta élnek a vidéki birtokon, ahol tavaly tavasszal a kincset találták, és sejtelmük sincs arról, hogy miként került oda. Az asszony kutyasétáltatás közben látott meg egy földből kicsit kiálló rozsdás ládát egy ösvény közelében, amelyen gyakran vezetett az útjuk. Odament, hogy megszemlélje, így fedezték fel a kincset. Kagin hozzáfűzte: a pár azért kíván névtelenségbe burkolózni, mert attól tartanak, hogy megrohanják földjüket a fémdetektorokkal felszerelt modern kincskeresők. Emellett megszokott életstílusukat is féltik, és azt sem akarják, hogy ezentúl másként nézzen rájuk a környezetük.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az érmék zömét az Amazonon akarják áruba bocsátani, a befolyó összeget saját számláik kifizetésére fordítják, emellett csöndben a helyi jótékonysági szervezeteket támogatják belőle. Eladás előtt azonban a csütörtökön kezdődő atlantai numizmatikai kiállításon bemutatnak néhány darabot. Kagin szerint könnyen meglehet, hogy ehhez hasonló jelentőségű érmekincset még sohasem találtak korábban az Egyesült Államokban.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. április 9. 13:55
A lakáshitelpiacot 2026 tavaszán két, teljesen eltérő élethelyzet választja ketté: egyfelől ott vann...
MEDIA1  |  2026. április 9. 10:47
Az amerikai központú nemzetközi újságírói szervezet, a Committee to Protect Journalists (CPJ) szerin...
Holdblog  |  2026. április 9. 08:58
A BB Tengely, azaz a Baltikum-Balkán országainak gazdasági növekedési mintázatai. A gazdasági növeke...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 8. 14:35
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdeme...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 9. 20:58