Pénzcentrum • 2026. június 10. 19:15
Ukrajna egyre hatékonyabban vágja el Oroszország Krím-félszigeti utánpótlási útvonalait. A Kercsi híd elleni sorozatos csapások miatt Moszkva megtiltotta az üzemanyagszállító tartálykocsik áthaladását, miközben a szárazföldi kerülőutakon közepes hatótávolságú drónok vadásznak az orosz konvojokra – írja a The Telegraph.
A brit lap szerzője nemrég az ukrán 3. rohamhadtestnél járt, amelyet a pilóta nélküli hadviselés terén a világ egyik élvonalbeli alakulatának tartanak. A helyszínen felderítő és csapásmérő drónokat, valamint olyan pilóta nélküli földi járműveket látott működés közben, amelyeket rohamműveletekre, utánpótlás szállítására és sebesültmentésre egyaránt bevetnek. A szerző szerint az innováció ilyen mértéke és sebessége kizárólag egy létéért küzdő, hadviselő országban képzelhető el.
Kijev stratégiája elsősorban az orosz logisztika megbénítására összpontosít, ami a Krím-félsziget esetében különösen hatásosnak bizonyul. A Kercsi híd elleni rakétatámadások, a teherautóba rejtett bombákkal végrehajtott akciók és a tengeri drónok csapásai után az orosz hadsereg kénytelen az Azovi-tenger partján húzódó, úgynevezett szárazföldi folyosón, vagyis Rosztov és a megszállt Donyec-medence területein keresztül pótolni a krími és herszoni készleteit.
Ezeket az útvonalakat azonban ukrán közepes hatótávolságú csapásmérő drónok támadják szinte akadálytalanul. Ezek az eszközök egyenként akár 150 kilogramm robbanóanyagot is képesek célba juttatni nagyjából 160 kilométeres hatósugárban. Ukrajna az utóbbi hónapokban jelentősen felfuttatta a pilóta nélküli eszközök hazai gyártását, ezzel is csökkentve függőségét a külföldi alkatrészektől.
Az utánpótlási vonalak elleni csapások a Donyec-medencei frontvonalakon is éreztetik a hatásukat. Egyes jelentések szerint Oroszország az elmúlt két hónapban több területet veszített el, mint amennyit a megtorpanó nyári offenzívája során megszerzett. A nagyobb hatótávolságú drónok már az oroszországi mélységi célpontokat is elérik.
Nemrég például, miközben ukrán drónrajok támadták Szentpétervárt a Vlagyimir Putyin által fémjelzett gazdasági fórum idején, a Krasznodari régióban lőszerraktárakat és olajtelepeket is találat ért. Kijev tavaly óta számos orosz olajfinomítóra mért csapást egészen Szibériáig, ami nemcsak a katonai üzemanyag-ellátást zavarta meg, hanem egyes régiókban a lakossági benzinkutaknál is hosszú sorok kialakulásához vezetett.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ukrajna drónhadviselésben szerzett előnye azonban nem tarthat örökké, mivel Oroszország is folyamatosan fejleszti a saját ellenintézkedéseit. Ugyanakkor a védekezés terén is figyelemre méltó ukrán eredmények születtek.
A cikk szerzője meglátogatott egy üzemet, ahol a Lima elnevezésű elektronikai hadviselési rendszert gyártják. Ez a hazai fejlesztésű eszköz a navigációs rendszerek megtévesztésével működik, és viszonylag rövid szolgálati ideje alatt már több ezer orosz drónt, több ezer irányított légibombát, valamint több száz ballisztikus rakétát és cirkálórakétát semlegesített, ráadásul a hagyományos légvédelmi rakéták költségének töredékéért.
A szerző szerint Nagy-Britanniának itt az ideje, hogy tanuljon az Ukrajna által az elmúlt négy évben szerzett harctéri tapasztalatokból, különösen a drónok támadó célú alkalmazása, a pilóta nélküli földi és tengeri járművek fejlesztése, valamint a légvédelmi képességek terén, nem utolsósorban pedig a brit katonai beszerzési rendszer lassúságának felszámolásában.