Pénzcentrum • 2026. március 20. 15:09
Elhunyt Chuck Norris, a legendás harcművész és akciófilmsztár. A színészt 86 éves korában, Hawaiin érte a halál. Családja tájékoztatása szerint szerettei körében, békében távozott - erről először a TMZ számolt be.
A TMZ értesülései szerint Chuck Norris csütörtök reggel hunyt el Hawaiin. A család egy közleményben tudatta a szomorú hírt.
A haláleset mindenkit váratlanul ért. Egy közeli forrás szerint szerdán még beszéltek Norrisszal, aki kifejezetten jó hangulatban volt, és aznap még edzett is. A színész csütörtökön került kórházba, de elhonyta pontos körülményeit a család nem kívánta nyilvánosságra hozni. A közlemény szerint a sztár "hittel, céltudatosan és a szerettei iránti rendíthetetlen elkötelezettséggel élte az életét
Megtört szívvel osztjuk meg szeretett Chuck Norrisunk hirtelen elvesztésének hírét. Bár a körülményeket magánügynek tekintjük, szeretnénk, ha tudnák, hogy családja körében volt, és békében távozott
- írta a család a gyászjelentésben.
Az 1940-ben Oklahomában született Norris 1958 és 1962 között az Egyesült Államok légierejében szolgált, majd harcművészként szerzett magának hírnevet. Pályafutása során számos küzdősportban szerzett fekete övet. Az 1980-as években vált igazi akciófilm-ikonná olyan alkotásokkal, mint A Delta osztag vagy az Eltűnt az akcióban. Később, a kilencvenes években a Walker, a texasi kopó című CBS-sorozat főszereplőjeként újabb generációk kedvence lett. 1989-ben csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán, 2010-ben pedig hivatalosan is texasi ranger lett.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az utóbbi évtizedekben már alig vállalt színészi munkát. A filmvásznon legutóbb a 2012-es A feláldozhatók 2-ben tűnt fel, azonban a közösségi médiában mindvégig aktív maradt. Március 10-én, a 86. születésnapján egy videót osztott meg, amelyben egy ellenfelet ütlegel Hawaiin. A bejegyzéshez a következő feliratot fűzte: "Nem öregszem… szintet lépek." A róla szóló, természetfeletti keménységét parodizáló mémek a mai napig az internetes kultúra szerves részét képezik.
Az utóbbi években több közeli hozzátartozóját is elveszítette. Édesanyja 2024-ben, első felesége, Dianne Holechek pedig tavaly decemberben hunyt el. Chuck Norris kétszer nősült, házasságaiból összesen öt gyermeke született, köztük Mike Norris színész, valamint Eric Norris NASCAR-versenyző.