Bejelentkezett az űrből Kapu Tibor: ezt üzente a magyaroknak az asztronauta

Pénzcentrum2025. június 25. 09:06

Kapu Tibor, a Crew Dragon űrhajó magyar űrhajósa köszönetet mondott a magyaroknak a támogatásért, miközben a világűrből jelentkezett be.

Az űrhajós hálás szavakkal fordult a magyarokhoz, amiért hazáját képviselheti a küldetésen. "15 millió magyar emelt ma idáig, támogatásotok olyan, mint a szürke hamu alatt nyugvó parázs: belül csendben izzik, de ha fát dobnak rá, egyként lángol" – fogalmazott meghatottan.

Kapu külön köszönetet mondott barátainak és családjának is a támogatásért, majd filozófikus gondolatokat osztott meg:

A világűr mindenkié, a Föld pedig egyetlen bolygó.

Kiemelte, hogy bár a legénység négy különböző helyről érkezett, mégis barátokként ülnek most a kapszulában.

Beszédét egy ismert mondással zárta: "Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen".

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Címlapkép: KKM, MTI/MTVA 

Címkék:
tech, magyarország, magyar, magyarok, tudomány, űrhajó, kapu tibor, kapu, tibor,