Pénzcentrum • 2024. augusztus 20. 21:02
Törvényt fogadtak el kedden az ukrán parlamenti képviselők, amely megnyitja az utat a Moszkva által kánoniként elismert Ukrán Ortodox Egyház (UPC) betiltásához.
Az ukránok többsége ortodox keresztény, de az ortodox közösség két külön egyházra esett szét: az egyik Moszkva fennhatóságát ismeri el, a másik pedig független, amelynek Konstantinápoly 2019-ben megadta az úgynevezett autokefál státust.
Az ukrán vezetők bujtogatással vádolták meg a Moszkva fennhatóságát elismerő UPC-t, arra hivatkozva, hogy az ukrajnai háború kitörése után oroszbarát propagandát és hazugságokat terjesztett. A kedden megszavazott törvénytervezet kitiltja ukrán területről az orosz ortodox egyházat, egy kormánybizottság pedig listát állít össze ennek "leányszervezeteiről", amelyeknek a működését nem engedélyezik tovább. A lista fő célpontja a nyilatkozatok szerint az UPC lesz. A betiltásokról bíróság dönt majd.
A törvénytervezetet 265 képviselő támogatta, 29-en szavaztak ellene - írta a Telegram üzenetküldő alkalmazásban Jaroszlav Zseleznyak képviselő. "Ma megléptük az elkerülhetetlen lépést, hogy megtisztítsuk (országunkat) a Kremlen belüli ügynökhálózattól, amely évtizedeken át egy egyházi szervezet álarca mögött rejtőzött" - írta a Facebookon Roman Lozinszkij törvényhozó.
Az UPC korábban közölte, hogy megszakította kapcsolatait az orosz ortodox egyházzal. A jogszabályt még Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek is alá kell írnia, de ő már a hónap elején úgy foglalt állást az intézkedésről, hogy annak "célja Ukrajna szellemi függetlenségének az erősítése". Kedden az államfő üdvözölte a törvény elfogadását.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Iskolakezdés 2024 felmérés
A Pénzcentrum oldalán rendszeresen végzünk nagymintás felméréseket, a mostani a 2024/2025-ös tanév legégetőbb kérdéseire adhat választ: miből teremtik elő a magyar szülők a pénzt az iskolakezdésre, hol milyen tanárokból van a legnagyobb hiány, mi a véleményük az oktatás színvonaláról és vajon jut-e még pénz idén különórára? Ha nevelsz általános iskolás vagy középiskolás gyermeket, kérünk, szánj 5-10 percet a kérdőívünk kitöltésére, ezzel is segíted a munkánkat és hogy valós képet kapjunk az ország helyzetérről.