Pénzcentrum • 2025. június 6. 09:30
Egy úgynevezett salátatörvénybe került bele látszólag teljesen eltérő téma: az önkiszolgáló pénztárak szabályozása és az állami egészségügyi intézmények beléptetőrendszereinek bevezetése.
A HVG szúrta ki azt a jogszabálytervezetet, amiben Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője kezdeményezte, miután – saját elmondása szerint – több nyugdíjasszervezet is jelezte neki, hogy sok üzletben már csak automata pénztárakat lehet használni. „Figyelemmel kell lennünk az idősebb polgártársainkra” – indokolta a módosítást Simicskó.
A javaslat alapján ezentúl minden 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű boltban kötelező lesz legalább egy hagyományos, nem önkiszolgáló pénztárat folyamatosan működtetni, kivéve azokat az üzleteket, amelyek teljesen automatizált formában működnek.
A törvény másik része az állami fenntartású egészségügyi intézményekben írja elő a beléptetőrendszerek – például kapuk és kamerák – kötelező bevezetését. Bár erről már korábban is volt szó, most hivatalosan is bekerülne a szabályozásba. Több helyen már elkezdték a kapuk telepítését, valamint a dolgozókról készülő arcképes azonosításhoz szükséges fotókat is gyűjtik.
A cél a munkarend betartásának ellenőrzése: a rendszer követni tudja, ki mikor lép be vagy ki az intézményből, sőt, arcfelismerés is része lehet a technológiának. Elsőként ott lesz kötelező a rendszer, ahol már eddig is bevezették, a többi intézménynél pedig miniszteri rendelet fogja meghatározni az ütemezést – az ágazati szereplőkkel történt egyeztetés alapján.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A kormány szerint a cél nemcsak az, hogy pontosabban nyomon követhessék a dolgozók jelenlétét, hanem az is, hogy ezzel biztosítsák a betegellátás jogszerű és biztonságos működését. A parlament várhatóan a jövő héten szavaz a javaslatról.