Horror áron mérik a húsvéti menüt az éttermek: ennyiért rendelhetsz ünnepi ebédet 2024-ben

Pénzcentrum2024. március 22. 16:04

Nagyjából fejenként 8 ezer forintot költünk el húsvét előtt az áruházakban, ételre, édességre, különböző alapanyagokra a sütéshez-főzéshez. Aki azonban szívesen megúszná az ünnep előtti konyhai robotot, az akár rendelheti is a menüt étteremből. Megnéztük, mennyiért.

Húsvét hétfő idén, ahogy 11 éve is, április elsejére esik, és ez annyit jelent, hogy már csak alig másfél hetünk van a négynapos ünnepig.

Nagypénteket megelőző csütörtökre, március 28-ára, illetve szombatra, március 30-ra várják a legtöbb vásárlót, akik rendszerint egyszerre vesznek meg minden, a húsvéti ünnepléshez szükséges terméket. Az átlagos húsvéti vásárlói kosár tavaly 8000 forint körül alakult

Aki azonban stressz és bevásárlás helyett valami egészen mást tervez idén, aki szívesen megúszná a tülekedést, a sütést-főzést, az hasonlóan a karácsonyi időszakhoz, húsvétkor is rendelhet elviteles ételt. Körbenéztünk, mennyibe kerülnek idén a fogások.

Az árak a legtöbb helyen nem sokat emelkedtek, ugyanakkor a Redditen körbefutott egy nagyjából 2000 ezres település éttermének tavalyi és idei árazása: itt azért van különbség, masszív áremelés volt:

ÉS Bisztró

Az ÉS Bisztró magyar és bécsi ihletésű fogásokat kínál Budapest szívében, a Kempinski Hotel Corvinus éttermében. A húsvéti ebéd ára 24 900 forint/fő, gyerekeknek 4-12 év között: 10 900 forint, 4 év alatt ingyenes, de a számla végösszegéhez 13% szervízdíjat számolnak fel. Tavaly egy főnek 21 800 forint/fő volt a húsvéti ebéd ára, tehát durván 12 százalékos volt az áremelkedés.  A menüből korlátlanul fogyaszthat mindenki, az ára korlátozás nélkül tartalmaz szűrt vizet, üdítőt, csapolt sört, ház borait (habzóbor, fehér, rosé, vörös) 12 és 15 óra között.

  • Házi ÉS kenyér, vaj
  • Fodroskel és quinoa saláta, édesburgonya, avokádó, gránátalma, pisztácia
  • Citromborssal pácolt lazac, édeskömény, narancs
  • Antipasti válogatás
  • Füstölt paraszt sonka és füstölt fött tarja, főtt tojás, nyúl terrine, Pogácsa
  • Nemzetközi sajtválogatás, aszalt gyümölcsök, szőlő, dió, mandula
  • Friss kecskesajt, szívsaláta, friss sóska, medvehagyma pesztó, napos retek, fenyőmag, szarvasgomba
  • Füstölt libamáj, rebarbara chutney
  •  Tárkonyos bárányraguleves
  • Egészben sült bárány, rozmaring jus
  • Egészben sült marha rib eye, zöldbab, lilahagyma, Porto-i redukció
  • Pácolt királyrák, sült koktélparadicsom, citrom, zsálya
  • Mediterán nyúl Cacciatore, oliva, capri
  • Roston Fogas, Spárga, medvehagyma
  • Fusilli Primavera
  • Aranygaluska, vanilia sodó
  • Rákoczi Túrós Tartlet
  • Baileys Madártej
  • Tonkababos Tejcsoki Mousse
  • Eszertházy Torta
  • Krémes “Méhcsípés”
  • “ÉS” Sacher Szelet
  • Friss gyümölcs

Gundel Vendéglő

A Gundel konyhája nem csak az étteremben kínált húsvéti menüvel készült, hanem előrendelhető és a helyszínen átvehető csomagot is összeállítanak, melynek tartalma: kaszinótojás (2db), franciasaláta, 3 féle sonka, ecetes torma, sárgatúró, libamájkrém, stefánia sertéssült, főtt tojás, házi savanyúság, színes koktél paradicsom, Gundel saláta, tormás sajtkrém, kalács, kenyér, zserbó szelet.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A 2 fős húsvéti csomag 19 600 forint, elvitel esetén 1500 forint csomagolási díjat számítanak fel.

Stand25

A Stand húsvéti kínálatát a webshopon keresztül lehet megvásárolni. A hidegtál 2 fő részére tartalmaz főtt húsvéti sonkát és érlelt mangalica sonkát, egészben sült bárányfasírtot, kacsamáj terrine-t, körözöttet, francia salátát, töltött tojást, tavaszi friss zöldségeket: hónapos retek, újhagyma, koktélparadicsom, hegyes erős paprika. Az ára 29 900 forint, szinte alig emelkedett egy év alatt, tavaly 27 900 forint volt. Ezen kívül van még

  • Kacsamáj terrine, almapüré 8 500 forint
  • Báránnyal töltött káposzta 6 900 forint
  • Egész kacsasült (4-5 fő részére), hagymás pirított burgonya, párolt lilakáposzta, házi almakompót 39 900 forint
  • Házi vajas kalács (300 gramm) 3 900 forint
  • Somlói 3 900 forint

Náncsi Néni Vendéglője

Náncsi Néni régi, tradicionális étterem, az a fajta régi békebeli hely, amiből egyre kevesebb van. Klasszikus kockás abroszos, óriási kerthelyiséggel, de húsvétkor elvitelre is csomagolnak.

  • húsvéti tojáskrém 2 480 forint
  • húsvéti sonka 4 750 forint
  • tárkonyos bárányraguleves 3 580 forint
  • kemencében pirosra sült kétszemélyes báránylapocka illatos fűszerekkel 12 400 forint/1 fő részére
  • 24 800 forint/2 fő részére
  • rozmaringos, fokhagymás tejben pácolt bárány rántva 7 850 forint
  • húsvéti fűszeres báránycsülök sült 7 850 forint
  • ropogósra sült kacsacomb 7 480 forint
  • kemencében ropogósra sült fiatal pecsenye kacsa 15 360 forint/ egészben 2 fő részére
  • a Franci répatortája 1 95 forint

Címkék:
otthon, étterem, forint, húsvét, sonka, ünnep, menü, házhoz szállítás, házi, gundel,