Így csíphetsz meg dupla kedvezményt a Lidl-ben: legális trükk, akár 45%-ot is spórolhatsz

Biró Attila2024. február 19. 17:01

Szemfüles vásárlók nem egy, de két akciót is foghatnak 1-1 terméken a Lidlben. A trükk legális, és minden esetben működik. A lényege, hogyha éppen egyszerre van egy terméken valamilyen kuponakció, illetve a szavatosági ideje miatt közelei lejáratú termékként is akciót kap, akkor bizony mindkét kedvezményt érvényesíteni lehet. Mint ahogy azt egy vásárlás példáján be is bizonyítjuk.

Néha a sima akciókon kívül brutálisan jó, dupla kedvezményeket is meg lehet csípni a legnagyobb hazai boltláncoknál. Egyik olvasónk is így járt, aki annyira szemfülesen vásárolt, hogy ugyanazon a terméken nem egy, de kettő különböző akciót is érvényesíteni tudott a Lidl-ben. Az történt ugyanis, hogy a bevásárlásra kiválasztott termék, jelen esetben a 28 grammos kiszerelésű Kinder Tejszelet a vásárló kuponjai között is elérhető volt, méghozzá 20 százalékos kedvezménnyel.

Igaz, ehhez a kedvezményhez rendelkeznie kell az embernek Lidl applikációval, és abba bejelentkezve lehet felhasználni az ehhez hasonló kuponokat. Mindez jelen esetben azt jelentette, hogy a kupon birtokában a 175 forintos édesség 139 forintos áron volt hazavihető. Igen ám, de a tejszeletből volt néhány közelei lejáratos termék is, amit így még kedvezményesebben lehetett megvásárolni.

Ahogy a képen látszik, a közeli lejárati idő miatt a termék eredeti árához képest 30 százalékos árleszállítást kapott, így az ára 175 forint helyett 123 forint lett. A dolog érdekessége, hogy a lejárati dátum azért annyira nem vészesen közeli, február 23-a, még a cikk megjelenési napjához képest is 4 nap múlva esedékes. Az édesség vásárlásának napján pedig még 6 nap, azaz majdnem egy hét volt a lejárati időig.

A termék vásárlása kapcsán így történt meg az, hogy az eredetileg 175 forintos tejszeletet 97 forintért lehetett megvásárolni, azaz az eredeti árhoz képest 45 százalékkal olcsóbban. A szemfüles vásárlók tehát, ha eleget kutakodtak a hűtőpultban, akkor gyakorlatilag féláron vehették meg a terméket.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ha a legnagyobb hazai láncok aktuális és következő heti akciói érdekelnek, akkor kattints a Pénzcentrum Akciós Újságok oldalára, és böngészd át az üzletek ajánlatait!

Címkék:
vásárlás, lidl, kedvezmény, bevásárlás, akciók, akciós újság, akciós, kedvezmények,