Színt vallott az Auchan a december 24-i zárva tartásról: ők sem állnak be a sorba, eddig lesznek nyitva

Pénzcentrum2023. december 11. 14:55

A legtöbb boltlánc már bejelentette, hogy nyitva vagy zárva lesznek az üzleteik december 24-én, vasárnap. Több bolt, mint pl. a Lidl a teljes zárvatartás mellett döntött, a SPAR hálózatnak azért néhány boltja nyitva tart majd, míg az Aldiban például a rövidített nyitvatartás mellett döntöttek. Most az Auchan is elárulta, hogy lesznek nyitva Szenteste napján a boltok. 

Ahogy egész évben, úgy az áruházlánc ezen a vasárnap délelőttön is a lakosság rendelkezésére áll - közölték. Kereskedőként ugyanis azt tartják a legfontosabbnak, hogy az ünnep előtti órákban is adják meg a vásárlóknak azt a lehetőséget, hogy beszerezhessék, ami még hiányzik háztartásukból karácsonyra, illetve gondolnak azokra is, akiknek csak az utolsó pillanatban lesz idejük pár nélkülözhetetlen dolgot megvenni az ünnepekre. A tapasztalat azt mutatja – hogy ha nem is tömegesen – de ilyenkor előfordulhatnak apróbb kellemetlenségek: egy összetört dísz, egy lemerült elem az égősorból, egy hiányzó alapanyag a menühöz. Ezeket még délelőtt gyorsan pótolni lehet az Auchanokból, hogy az ünnep tökéletes legyen - írták a közleményben.

Másrészt a vállalat azoknak is szeretne kedvezni, akik az olyan termékekből, mint a kenyér vagy a kalács, reggeli sütésűt szeretnének venni a többnapos ünnepre, hiszen az Auchan saját pékségei ezen a napon is friss pékárut készítenek, és a többi részlegre, például a zöldség-gyümölcs osztályra is új áru érkezik.

A vállalat amellett, hogy a lakosság érdekeit nézi, természetesen a munkatársaiét is maximálisan figyelembe veszi. A jogszabályban rögzített 14 óra helyett csak délig lesznek nyitva az áruházak, hogy a december 24-én dolgozó munkatársak is időben hazaérjenek szeretteikhez.

Az Auchan áruházak tehát december 24-én a szokásos vasárnapi rend szerint, áruháztól függően reggel 6-kor vagy 7-kor nyitnak, és egységesen délig kiszolgálják a vásárlókat, hogy este mindenki meghitt hangulatban ünnepelhessen.   

Címkék:
vásárlás, karacsony, auchan, nyitva tartás, zárva tartás, december, ünnep, bevásárlás, vállalat, nyitvatartás, zárvatartás, december 24, áruházak,