Ezt nem teszik zsebre a magyar vásárlók: meddig kell még tűrniük a boltok kasszáinál?

G72023. november 23. 09:17

A kedden megszavazott salátatörvény több helyen módosítja az adótörvényt. Többek között kitolták azt a határidőt, melyet az elektronikus nyugtaadás jogi alapjainak bevezetésére eredetileg kitűztek. Korábbi tervek szerint már 2024 júniusától megszabadulhattunk volna a papírnyugtától. Most úgy tűnik, az áfatörvénybe csak 2025-ben kerül be az, hogy a kibocsátott e-nyugtát a terméket beszerző, szolgáltatást igénybe vevő a nyugtatárban érheti el vevői alkalmazás segítségével - írja a G7.

Az e-nyugta a hétköznapokban fontos változásokat hoz majd, a leginkább szembetűnő az lesz, hogy a boltban fizetéskor nem nyomtatnak a pénztárgépből papírcetlit - írja a lap. A változás azt eredményezi, hogy a vásárlónak az okostelefonjára le kell majd töltenie egy applikációt, és az ebben megjelenő QR-kódot a boltban fizetéskor fel kell mutatnia. Ekkor a pénztárgépből a kasszás nem nyomtat ki semmit, mert a nyugtát a vásárló ezek után bármikor megtekintheti a saját telefonján, a nyugtatárban. A törvényjavaslat szerint az e-nyugtáról papír alapú másolatot kell majd adni, ha azt a vevő kéri – de csak akkor. Ez alapvető szemléletváltást jelent: már nem a papír, hanem az e-nyugta lesz a jogi alapbeállítás, és a papíros verzió annak csak a másolata lesz. Ez tökéletes ellentéte a mai rendszernek, amelyben a papír a döntő.

Az elektronikus átállásra a korábbi információk alapján négy évet szánnak, így most már csak 2029-től várható, hogy sehol sem a papír, hanem az elektronikus lesz az automatikus megoldás - írja a lap. Az applikáció nem csak azért lesz hasznos, mert megszabadít a papírnyugtától, hanem be lehet állítani rajta, hogy kártyás vagy készpénzes fizetés lesz, vagy hogy van-e áfás számla igény. Az áfás számlákkal sem kell majd bajlódni a kasszáknál, ezek kiállítása automatikus lesz.

Az újítás forradalmasítja a borravaló adást is: be lehet majd állítani rajta, hol mennyi borravalót kívánunk adni, fizetéskor ez automatikusan benne lesz a végösszegben. Ezek a funkciók természetesen nem kötelezőek, hanem új lehetőségek a vásárlók számára. Az e-nyugta ráadásul jóval több adatot fog tartalmazni a megvásárolt termékről vagy szolgáltatásról, mint a papíros, ezzel új felhasználási lehetőségek nyílnak meg. Például a használati útmutató vagy jótállási jegy is megérkezhet már digitálisan.

A digitális átállásban rengeteg, vásárlóknak kedvező lehetőség rejlik még: az appon keresztül adhatnak a kereskedők vásárlási kuponokat, beépíthetik a törzsvásárlói kedvezményeket. Egy ilyen teljesen integrált rendszerben elképzelhető, hogy a vásárló előveszi a telefonját, és egyetlen kód felmutatásával fizet, pontokat gyűjt és nyugtát kap, de még a jótállási jegyet, a használati utasítást, a kuponokat és sorsjegyeket is megkapja egy központi tárhelyre - írja a lap.

Címkék:
vásárlás, digitális, bolt, nyugtaadás, változás, app, adótörvény, alkalmazás, applikáció, vásárló, vásárlók,