Váratlan húzásra szánta el magát a GLS: rengeteg magyar település lakói örülhetnek

Pénzcentrum2023. szeptember 21. 17:06

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a GLS Hungary: 300 településen összesen már több mint 1250 csomagautomatát üzemeltet a vállalat. A csomaglogisztikai szolgáltató egyúttal bejelentette, elkötelezett az iránt, hogy az ország minden szegletében elérhetővé tegye a rugalmas csomagkezelési szolgáltatásait, ezért a jövőbeli hálózatbővítésének fókusza a kisebb településekre irányul.

A GLS Hungary májusban jelentette be, hogy a piacon elsőként üzembe helyezte 1000. csomagautomatáját, amivel Magyarország legnagyobb csomagautomata-hálózat üzemeltetőjévé lépett elő. A terjeszkedés azóta is a tervek szerint halad és most újabb mérföldkőhöz érkezett a cég, már több mint 1250 GLS Automatát üzemeltet 300 településen. Így országszerte jelenleg közel 110 000 rekesz áll a csomagfeladók, valamint a címzettek rendelkezésére.

Új hálózatbővítési stratégia

A GLS a kiterjedt, 90 depóból, több mint 1000 csomagpontból és 1250 GLS Automatából álló hálózatával eddig is stratégiai közelségben volt partnereihez és címzettjeihez, azonban most újabb lépést tesz annak érdekében, hogy rugalmas szolgáltatásai még több ember számára váljanak elérhetővé.

Magyarországon számos település van, ahol a címzetteknek nincs lehetőségük rugalmas csomaglogisztikai szolgáltatások közül választani, amikor a csomagjaik feladását vagy átvételét intézik. Ezért a GLS Hungary ennek érdekében régiókra bontva átvizsgálta csomagautomata-hálózatát és úgy határozott, hogy a jövőbeli hálózatbővítések során kiemelt figyelmet fordít a kisebb településekre. A szolgáltató célja, hogy már a néhány ezer fős falvakban, kisvárosokban is elérhetővé tegye a rugalmas csomagküldés- és fogadás lehetőségét.

Az új irányról Balázs Attila, a GLS Hungary ügyvezető igazgatója elmondta:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Sok esetben a 2-3-4 ezer fős települések lakóinak az otthonuk és a munkahelyük közötti, akár több órás ingázás a mindennapos rutinjuk része, ami gyakran korlátozza idejüket a csomagok átvételére vagy feladására. Ebben a helyzetben a GLS Automaták kiemelkedő jelentőséggel bírnak. Azzal, hogy csomagautomatákat telepítünk ezekre a településekre, arra törekszünk, hogy egyszerűsítsük és megkönnyítsük az emberek mindennapjait. Célunk, hogy lehetőséget teremtsünk a kényelmes és rugalmas csomagkezelésre.

Azokon a településeken, ahol már üzemel GLS Automata, a szolgáltató folyamatosan figyelemmel kíséri a csomagforgalmat és szükség szerint bővíti az eszköz kapacitását vagy újabb csomagautomatát helyez ki.

Címkék:
vásárlás, csomagautomata, település, szolgáltató, csomagfeladás, rugalmasság, csomag küldés, gls,