Újabb áremelkedés az IKEA-ban: egyre drágábbak a magyarok kedvenc bútorai

Biró Eszter2023. július 16. 12:55

Idén márciushoz képest is több, kedvelt bútordarab ára is megdrágult az IKEA-ban, azonban szerencsére ezzel párhuzamosan soknak csökkent is az ára az elmúlt hónapokban. Az áremelés viszont egyáltalán nem meglepő: a cég még januárban jelentette be, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is lesznek kisebb áremelések év közben, amit azóta is érzékelhetünk a pénztárcánkon hónapról hónapra. Van olyan termék is a listánkon, ami március óta 41 százalékkal drágult. Jó hír azonban, hogy a 21 vizsgált termék közül 3-nak is csökkent, míg 15 terméknek változatlan maradt az ára.

Még az év elején jelentette be az IKEA, hogy 2022-höz hasonlóan az idén is várhatóak áremelések, annak ellenére is, hogy tavaly többször is többszámjegyű emelés volt a bútorárúháznál a háborúra és az inflációra hivatkozva. A korábbi katalógusok és a webshopon feltüntetett árak alapján a legnépszerűbb bútorok között is találunk olyat, ami csak a legutóbbi, márciusi összesítésünk óta is 41 százalékkal drágult.

A 21 vizsgált termék között azonban – a márciusi adatokkal ellentétben – több olyan bútort is találtunk, aminek csökkent az ára. Ráadásul 15 terméknek nemhogy nem lett drágább, de változatlan maradt az ára.

Márciusi összesítésünkhöz hasonlóan most is jellemzően a drágább termékek árai emelkedtek meg inkább: A HEMNES 8 személyes komód ára 99990 forintról 129900 forintra emelkedett, ami 29 százalékos áremelkedést jelent az elmúlt négy hónapban. Ezzel ez a termék drágult a legjobban, hiszen a Billy üvegajtós könyvszekrény 1000 forinttal lett drágább, miután 73990 forintról 74990 forintra nőtt az ára. A TäRNÖ összecsukható asztal ára pedig, amihez két szék is tartozik, 22970 forintról emelkedett meg 32550 forintra. Ezzel előbbi bútor 13 százalékkal, míg utóbbi 41 százalékkal kerül többe, mint márciusban.

A korábbiakkal ellentétben az olcsóbb kategóriás termékeknek nem változott az ára az elmúlt hónapokban, azonban érdemes lehet megnézni, hogy az egyes termékek mennyire drágultak meg az elmúlt 4 évben. A LACK falipolc például 2019-ben még csak mindössze 1490 forintba került, míg most ugyanazért a polcért 4290 forintot kell fizetnünk az IKEA-ban. Ez 188 százalékos drágulás barátok közt is, magyarán közel háromszor annyiba kerül ez a termék, mint négy éve.

Loading...

De más, drágább termékek is jelentősen drágultak ezalatt az idő alatt. Ilyen a már említett HEMNES 8 fiókos komód is, ami 64990 forintba került még 4 évvel ezelőtt, most viszont 129900 forintot kell érte fizetni, azaz dupla annyiba kerül a termék. Emellett a KNOXHUL konyhának is jócskán, 174 százalékkal emelkedett az ára. Ezért a bútorért 2019-ben 39990 forintot kellett fizetnünk, azonban ma már 109480 forintba kerül ugyanaz a termék. De hasonló a helyzet az INGATORP meghosszabbítható asztallal is: 59990 forint helyett idén már 129900 forintba kerül, ami 117 százalékos áremelkedést jelent.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Nemcsak az IKEA-ban szálltak el az árak

Cikksorozatunkban időről időre megvizsgáljuk, hogy mennyivel emelkedtek az IKEA árai, azonban ez az óriási emelkedés nemcsak a magyarok bútorboltjaira jellemző: ahogyan mindennek az ára, úgy a többi bútorbolt árai is jócskán megemelkedtek az elmúlt évek alatt.

A KSH adatai alapján pedig sokkolóak az áremelkedések. Csak tavaly június óta

  • a telekárpitozott sarok ülőgarnitúra 10 százalékkal,
  • a konyhaszekrény alsórész elem 15 százalékkal,
  • míg az étkezőasztal 28 százalékkal lett drágább átlagosan.
Loading...

És ez csak az elmúlt egy év, a Pénzcentrum gyűjtése szerint ugyanis a pandémia első hullámának vége óta az étkezőasztalok átlagosan 91 százalékkal kerülnek többe, de a konyhaszekrény alsórész és a sarok ülőgarnitúrák árai is jócskán megemelkedtek: előbbi 57 százalékkal kerül többe most, mint 2020 júniusa, míg utóbbi 47 százalékkal.

Jó hír viszont, hogy a drágulás – az építőipari alapanyagokhoz hasonlóan – egyértelműen lassulni látszik. Január óta ugyanis az ülőgarnitúra ára elkezdett csökkenni, illetve év eleje óta már csak egyszámjegyű az ár növekedés a másik két bútor esetében: a konyhaszekrény elem 4, miközben az étkezőasztal 9 százalékkal lett drágább szeptember óta. Persze ez nem jelenti egyértelműen a bútorinfláció végét, de mindenesetre pozitív látni, hogy az elmúlt hónapokban folyamatosan csökkent a drágulás mértéke.

Címkék:
vásárlás, IKEA, árak, bútor, termék, bútoráruház, bútorvásárlás, bútorlánc, rágulás,