Pénzcentrum • 2023. február 23. 13:41
Csonka Pici idén is a PICI árakra esküszik. A színész-énekes idén is odafigyel a költéseire: megfontolja, hogy mit és milyen boltban vásárol meg. Megfontolt vásárlóként az ár-érték arányt és a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe véve választja ki a megvásárolt termékeket.
Csonka András a ’90-es évek egyik legnépszerűbb magyar sikersorozatában, a Família Kft.-ben Pici karakterének köszönhetően lett országosan ismert, és ez a becenév rajta is ragadt. A színész-énekes elmondta, hogy a Pici név azért is találó, mert Ő maga is odafigyel a költéseire a mindennapok során: lehetőség szerint igyekszik PICI árakon vásárolni - írja a Penny Market közleménye.
Minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy megtaláljuk a legjobb megoldásokat. Bár én nem nagy családnak vásárolok, csak magamnak, de így is próbálok ügyesen gazdálkodni, amelyben kifejezetten fontos szerepe van a PICI áraknak
– nyilatkozta Csonka András a PENNY PICI árak kampányának arca, aki az évek során egyre tudatosabb vásárló lett: fontos számára a jó ár-érték arány és nem vásárol feleslegesen.
A Pénzcentrum nemrégiben a Debreceni Egyetemmel közösen mérte fel, hogy a fogyasztók szerint 2023 elején melyik a legolcsóbb FMCG-hálózat Magyarországon. Nagymintás kérdőívünkön pedig a Csonka Picivel reklámkampányt indító PENNY is kiemelkedően jól szerepelt, de még ez is csak a második helyre volt elég.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Mint kiderült, olvasóink szerint a Lidl árai jelenleg a legkedvezőbbek, amit még viszonylag szorosan követ a PENNY, de már ezen két üzlet megítélsée között is jelentős a különbség. A többi üzletlánc pedig jelentősen lemaradt a két éllovastól. Ha kíváncsi vagy a teljes rangsorra, olvasd el a kutatást részletesen feldolgozó cikkünket.