Négyszeresére is nőhet a kenyér ára: vészjósló, ami a magyar pékségekben történik

Pénzcentrum2022. június 7. 09:35

A gabonaárak és a rezsiköltségek emelkedése miatt 300 forint lehet egy kiló liszt, a kenyér pedig 800 forintba kerülhet, és további drágulás várható - hangzott el egy konferencián. A Magyar Pékszövetség elnöke az InfoRádiónak nyilatkozva arról beszélt: egyelőre nem tudják megbecsülni, mennyivel emelkedik a kenyér ára, de az biztos, hogy drágulás várható. 

Septe József az InfoRádiónak nem kívánt becslésekbe bocsátkozni a kiló kenyér árt illetően, hiszen rengeteg féle kenyér miatt általánosságban nehéz meghatározni az árat. Mindazonáltal a pékek, miután költségeik nagy mértékben megnövekedtek, kénytelenek azt ráterhelni a vásárlókra.

A legfontosabb költségnövelő tényezők között a lisztet emelte ki, aminek az ára 80 százalékkal emelkedett az elmúlt egy év során, és még nem ért véget a drágulás. Szintén jelentős mértékben emelkedett az olyanalapanyagok ára, mint az élesztő, margarin, vaj és étolaj. De ugyanez tapasztalható az energia területén: a gáz az ötszörösére, az áram három-négyszeresére drágult – tette hozzá. Septe József bérkorrekcióra is szükség lenne, mert már most problémáik vannak a munkaerő, különösen a szakemberek tekintetében és további hasznos munkaerő hagyhatja el a szakmát.

Tehát a fentiekből arra lehet következtetni, hogy a kenyér akár három-négyszeresére is drágulhat a jövőben. Azzal kapcsolatban, hogy van-e a lélektani határ, vagy kerül, amibe kerül, az emberek akkor is megveszik, a pékszövetség elnöke úgy fogalmazott: a kenyér fogyasztása szükségszerű, illetve „kell az élet működéséhez”. 

Címkék:
árak, határ, drágulás, kenyér, pék, pékáru, pékszövetség,