A magyarok is rákaptak a hűségprogramokra

Pénzcentrum2022. május 30. 12:00

Nemzetközi tanulmányok szerint a vásárlók 14 hűségprogramba is regisztrálnak, a magyar lakosságról nem volt ilyen jellegű kutatás, idáig. A hazai lakosság 80 százaléka tagja valamelyik hűség- vagy kedvezményprogramnak, derült ki egy reprezentatív felmérésből.

Nemzetközi tanulmányok szerint a vásárlók általában 14 hűségprogramban vesznek részt, és ennek felében aktívak is, hasonló információ azonban a magyar piacon idáig nem volt elérhető. Ezért a DIMSZ – Adatvezérelt Marketing Szövetség elkészítette az első olyan hazai felmérést, mely a hűség- és kedvezményprogramok fogyasztóoldali hatásait vizsgálja:

  •         a részvétel és aktivitás alakulását
  •         az egyes programtípusok kedveltségét
  •         a legvonzóbb motivációs megoldásokat
  •         és a járványhelyzet programokra gyakorolt hatását

A felmérés alapján a lakosság 80 százaléka vesz részt hűség- és kedvezményprogramokban, átlagosan egyidejűleg 3 programban is, a nemek aránya a felhasználók között közel azonosan oszlik meg.

Ez nem változott a járvány sújtotta időszakban sem, a válaszadók kétharmada állította, hogy ugyanúgy használta a hűségprogramokat, mint a covidot megelőzően. Sőt, nagyjából minden ötödik vásárló még jobban odafigyelt a kedvezmények kihasználására.

Az egyes kedvezmények, kedvezménytípusok megítélésénél a forintosítható megoldások szerepeltek a legjobban, azonban itt is lehetnek különbségek az egyes formátumok (például visszatérítés, pontgyűjtés) között a szegmensektől, ágazatoktól és programtípusoktól függően. Ugyanakkor a megkérdezettek közel háromnegyede (73 százalék) vonzónak találná, ha kulturális programlehetőségek is elérhetők lennének a kedvezmények között.

Horvátországban is működik a Lidl applikációja

A Lidl Magyarország például egy évvel ezelőtt indította el digitális hűségprogramját, amit ma már a vásárlók negyede használ, és idáig több mint 15 millió kedvezményre jogosító kupont váltottak be a felhasználók. A mobilalkalmazás nem csak extra vásárlási előnyökhöz és kedvezményekhez juttatja a vásárlókat, de számos olyan hasznos funkciót is tartalmaz, mint a digitális nyugta, vagy a boltkereső, ami megmutatja, melyik Lidl áruház van nyitva hozzánk legközelebb.

Az ingyenes applikáció letöltésével a regisztrációt követően máris elérhetővé válik a digitális hűségkártya és ezzel együtt számos szolgáltatás, amely megkönnyíti és leegyszerűsíti a bevásárlást és segít a spórolásban. A vásárlók kizárólagos kedvezményt kapnak amikor fizetéskor leolvassák digitális hűségkártyájukat a pénztárnál. A felhasználók hetente megújuló százalékos vagy fix összegű digitális kuponokat és exkluzív ajánlatokat is elérhetnek és a vásárlások után járó digitális kaparós nyereménykártyákkal további kedvezményeket nyerhetnek.

A menüpontok között megtalálható a vásárlási összesítő is, amely tartalmazza a beváltott kuponokat és a megtakarítás összegét, illetve a felhasználók minden vásárlásuk után megkapják nyugtáik digitális másolatait, amellyel nyomon követhetik költéseiket.

Az app ráadásul nemcsak Magyarországon működik, hanem minden olyan európai országban, ahol van Lidl és működik a Lidl Plus szolgáltatás. Azaz a menüben 30 ország kiválasztása lehetséges és mindenhol külön ajánlatok élnek, más érvényes Máltán, Cipruson, vagy a Kanári szigeteken.

A beállításokban ki kell választani a célországot, és ez esetben az adott ország akcióit érhetjük el – miután elfogadtuk az ország felhasználási feltételeit. Így, ha például Horvátországban használja valaki, akkor a helyi akciókat, kedvezményeket tudja érvényesíteni

– tudta meg a Pénzcentrum a kiskereskedelmi hálózattól.

Az applikációnak a területi megosztást nézve vidéken és a fővárosban egyaránt népszerű. A vásárlói trendek alapján pedig a legkedveltebb akcióknak egyértelműen a számla végi egy összegű kedvezmények számítanak.

A Lidl folyamatosan fejleszti az alkalmazást, ennek köszönhetően több új funkcióval is bővült az elmúlt időszakban. Az akciós újságban szereplő kedvezményeken túl a felhasználók hetente átlagosan 10-12 extra kuponnal spórolhatnak a bevásárlás során és minden vásárlást követően kaparós nyereménykártyában részesülnek, ami további kedvezményekhez juttatja őket.

Februártól elindult a Kupon Plus is, ami bizonyos összeghatárok elérését követően ajándék terméket vagy extra számla végi kedvezményt biztosít. Emellett időről-időre pontgyűjtő nyereményjátékra is lehetőség van, amellyel eddig akár 200 ezer forintot is lehetett nyerni.

A kuponokon és kedvezményeken túl az applikációban elérhető az akciós szórólap és a nyugták digitális változata is. „Utóbbi nagy előnye, hogy nem kell őrizgetni a papír alapú blokkokat, ugyanis az visszáruzásra is elfogadják, sőt arra is van lehetőség, hogy kedvencként megjelöljük azokat a digitális nyugtákat, ami később fontos lehet, mert például nagy értékű terméket tartalmaz. Továbbá a terméknév beírásával kereshetünk is a nyugták között” – tették hozzá.

Címkék:
lidl, hűségprogram, applikációk,