Megrohanták az ukrajnai menekültek a boltokat a magyar határ mentén: ezt veszi most mindeki

Magyar Nemzet2022. március 2. 14:31

Jelentősen megemelkedett az értékesítési forgalom a napi fogyasztási cikkeket, friss vagy tartós élelmiszereket, higiéniai termékeket kínáló üzletekben, immár az egész országban. Folyamatosan érkeznek egyrészt az ukrán ajkú vásárlók, másrészt az adománygyűjtő honfitársak és szervezetek – mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György kifejtette, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében, a határ menti, kisebb településeken már a menekültek megindulását követően érezhetően megugrott a vásárlások volumene. 

"Mostanra az egész országban, a kisebb településeken is, de különösen a nagyobb városokban jelentős a bolti forgalomnövekedés, amit egyértelműen a háborús helyzet idézett elő" – mondta el a főtitkár a Magyar Nemzetnek. Mint mondta, jelentős az Ukrajnából érkezett vásárlók aránya, akik jellemzően nők, gyermekekkel és háziállatokkal érkező családanyák, nagyszülők, idősebb polgárok – ők mielőbb szerettek volna átjutni a biztonságos magyar oldalra, nem vesztegették az időt.

Vámos György szerint a boltokban megfigyelhető az ország összefogása, mivel a legtöbben a kiskereskedelmi egységekben szerzik be a menekülteknek szánt adományokat. "Konkrét számokat vagy terméklistát egyelőre nehéz mondani a napok óta fokozódó forgalomnövekedésről, de a segélyezésre szánt árucikkek köre igen széles" – fűzte hozzá.

Szavai szerint első körben a friss, azonnal elfogyasztható élelmiszerek, készételek forgalma nőtt meg, de napok óta hatalmas mennyiségben fogynak a pékáruk, csomagolt felvágottak, édességek, gyümölcslevek, ásványvizek, amelyek útközben vagy egy-két napig még megfelelő, könnyű ellátást jelenthetnek – például amíg az érintettek az utazási szándékuk szerint eljutnak a következő állomásra vagy amíg el tudnak helyezkedni a befogadó szálláshelyeken. Ugyanígy jelentősek az eladások tartós élelmiszerből és higiéniai-egészségügyi termékekből. 

Rengeteg gyermek érkezett, ezért sok pelenka, kéztörlő, hintőpor, fürdető fogy. A járványügyi védekezéshez szükséges eszközök, maszkok, kézfertőtlenítők, kézmosók is nagy mennyiségben kerülnek a menekültekhez

– jelezte a főtitkár, kiemelve, hogy  az üzletekben a karitatív céllal érkezett vásárlók aránya is számottevő, ma már nem csak a határon mentén, ahol ugyanakkor a leginkább koncentrált az értékesítés.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

"Hogy ne kelljen nagyon messziről szállítani, jellemző, hogy a segíteni érkező országos vagy megyei karitatív szervezetek, intézmények, egyházak, mindenfajta támogató, segélyező egyesület, illetve a helyi önkormányzatok is főként a határ közeli üzletekben vásárolják meg az adományozott termékeket" – fogalmazott, hangsúlyozva, a hét legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi cég – az Auchan, az Aldi, a Lidl, a Spar, a Tesco, a Metro és a Penny – közvetlenül is kiveszi a részét a karitatív munkából.

A megnövekedett forgalom várhatóan kitart az elkövetkező időkben. Azt látjuk, hogy az országban minden korábbinál szélesebb az összefogás, a szervezeteken túl rengeteg magánszemély is segít, hogy valamilyen módon támogassa az otthonukat elhagyni kényszerülő embereket

– jegyezte meg Vámos György.

Címkék:
vásárlás, bolt, határ, adomány, magyar, ukrán, orosz, menekültek, háború, orosz-ukrán háború,