Kezdődik az iskola: sokaknak nagy segítséget jelenthet a tanszergyűjtő akció

Pénzcentrum2021. augusztus 23. 11:30

Az iskolakezdés még akkor is jelentős kiadást jelent a családoknak, ha valaki nem ruház be idén új iskolatáskára, tornazsákra vagy tolltartóra. Bizonyos tanszereket és íróeszközöket ugyanis mindenképpen be kell szerezni ahhoz, hogy a gyerekek gond nélkül kezdhessék a tanévet. A rászorulók számára épp ezért óriási segítséget jelent a tanszergyűjtő akció, amit idén negyedik alkalommal szervez meg az Auchan a Nagycsaládosok Országos Egyesülete javára.

Közeleg a szeptember, lassan itt a tanszervásárlás ideje, ami anyagilag megterhelő időszak a családok számára. Ha csak a legszükségesebb írószereket, füzeteket szerzik be, akkor is többtízezer forintos kiadásra kell készülni. Az Auchan tapasztalatai alapján füzetet, írószert és papírárut évente akár többször is, iskolatáskát és tolltartót pedig 2-3 évente vásárolnak a családok.

Hogy a tanévkezdésre ki mennyit költ, az nagyon változó és nagyon sok mindentől függ. A KSH adatai szerint a 19 év alatti gyereket nevelő háztartásokban a 2019/2020-as tanévben tanulónként átlagosan 25 649 forintba került az iskolakezdés, ennek az összegnek nagyjából 10 százalékát tette ki az iskolatáska, 18 százalékát a füzetek, rajzlap, papíráruk és 11 százalékát az írószerek, vagyis tollak, ceruzák, radír, hegyező, vagy épp tolltartó. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a háztartások, ahol több gyereket kell iskolába indítani, hiszen esetükben ezek a költségek összeadódnak. Az Auchan és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) épp ezért idén is elindítja a tanszergyűjtő akciót. Az áruházlánctól megtudtuk, ez már hagyománynak számít náluk, amit most negyedik alkalommal szerveznek meg.

Arra kérik a vásárlóikat, hogy az iskolakezdési nagybevásárlásnál a szükségesnél néhány füzettel, írószerrel tegyenek többet a kosarukba, amit aztán a kasszasor elhagyása után leadhatnak a NOE gyűjtőpontjain.

Az egyesület az adományba kapott tanszereket a leginkább rászoruló családok között osztja szét, hogy megkönnyítsék számukra a tanévkezdést. Tavaly az Auchan vásárlói jóvoltából összesen 65 ezer tanszer gyűlt össze, amiből 1700 többgyermekes családnak jutott iskolakezdési csomag.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke hangsúlyozta, nagyon sokan vannak Magyarországon, akik számára még a legolcsóbb, legegyszerűbb és valóban elengedhetetlenül szükséges taneszközök beszerzése is nehézségbe ütközik, számukra ez az akció óriási segítség. A NOE pedig azt tudja garantálni – ahogy azt a korábbi években is tette –, hogy oda juttatja el a csomagokat, ahol arra valóban szükség van.

A nehéz anyagi helyzetben élő családoknak az önkormányzati támogatás is sokat jelent, ami szinte minden városban és fővárosi kerületben elérhető. Érdemes felmenni a helyi települési önkormányzat honlapjára és utánanézni a lehetőségeknek. A Pénzcentrum nemrég több önkormányzatot is megkeresett, cikkünkből kiderül, hogy többek közt Terézvárosban, Erzsébetvárosban, Óbudán, Budafok-Tétényben, Debrecenben, Szombathelyen, Békéscsabán vagy Miskolcon milyen pályázatokat írtak ki a családoknak.

Címkék:
vásárlás, iskola, auchan, iskolakezdés, tanszer, tanévkezdés, nagycsaládosok,