Hús, tojás, tej: ezért lesz minden folyamatosan drágább még egy jó ideig

Magyar Nemzet2021. június 8. 09:31

A turizmus és vendéglátás újraindulása némi reménnyel kecsegtet, ugyanakkor az állattartók jelentős költségnövekedésének ellensúlyozásához mindez kevés. Továbbra is a hónapok óta tapasztalt gyors és jelentős gabonaár-emelkedés, ezzel az egekbe szökő takarmányozási költségek befolyásolják a piacot. A gabonaárak érdemi visszaesésére kevés az esély.

A gabona árát a tőzsdei, világpiaci folyamatok határozzák meg, most Kína húzza fel az árakat. A kínai gabonafelvásárlás pontos háttere nem ismert, de a legvalószínűbb, hogy a távol-keleti ország a sertésállomány jelentős növelésére tesz erőfeszítéseket - írja a Magyar Nemzet. Kínában ugyanis a sertésállomány jelentős részét kellett leölni az afrikai sertéspestis-járvány miatt. 

A lap által megkérdezett ágazati szereplők kiemelték: egyelőre csak a belföldi turizmus élénkülésére lehet számítani, ám az érdemi fellendüléshez szükség lenne a nemzetközi turizmus újraindulására is. Az állattartók hónapok óta elkerülhetetlennek látják a megnövekvő költségek egy részének továbbhárítását a termékpályák további szereplői­re. A fogyasztóknak ezért számolniuk kell némi áremelkedéssel, ugyanakkor a legtöbb húsfélénél ennek mértéke nem lesz akkora, ami komoly pluszkiadást jelentene a családoknak.

A tojáságazatra komoly kiadás vár. Az állattartó ketrecek teljes uniós tilalmáért indított polgári kezdeményezés eredményes volt, a brüsszeli döntéshozók és az Európai Parlament pedig nagy többséggel támogatja a kezdeményezést. Az uniós tilalom miatt a hazai tyúktartóknak egy évtizeden belül már másodjára kellene beruházniuk a teljes technológiaváltásba, az állattartókat érő támadások és a várható intézkedések pedig már sokakat elrettentenek a tevékenységtől.

Címkék:
vásárlás, hús, tej, sertés, baromfi, tojás,