Küszöbön a brutális tojásdrágulás: már a piskótasütést is kétszer meg kell gondolni?

MTI2021. április 28. 14:17

A takarmány árának fél éve tartó emelkedése miatt a tojás termelői árának 20 százalék körüli növekedése indokolt - közölte a Magyar Tojásszövetség. A szervezet szerint a tojás mostani ára körülbelül az önköltséget fedezi. 

A takarmánydrágulás minden állattartót érint, annak hatásait nem lehet hosszú távon ellensúlyozni. Hangsúlyozták egyúttal, hogy a tojástermelőknek csak az átadási árhoz van közük, a bolti árakat a kereskedők határozzák meg. Véleményük szerint az áremelés mellett a kereslet fellendülése is segíthetne, hiszen a járvány a tojás forgalmát is érintette. A vendéglátás igényeinek csökkenése főképp a feldolgozott tojástermékek keresletét vetette vissza tavaly óta - közölték.

A szövetség szerint egyelőre nem kell arra készülni, hogy a termelők tömegével zárnának be, de a kisebbek áremelés nélkül hamar ellehetetlenülnek. Jelenleg azt érzékelik, hogy a megszokottnál nagyobb mértékben érkezik uniós import az országba, ami még több magyar termelőt hozhat nehéz helyzetbe - tették hozzá.

Címkék:
vásárlás, drágulás, tojás,