Így segítik a boltok a karácsonyi bevásárlást: kérik a vásárlókat, működjenek együtt

Pénzcentrum2020. december 8. 17:28

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) tagvállalkozásai azzal számolnak, hogy a karácsonyi ünnepek előtt jelentősen megnövekszik a családok költekezése a kereskedelmi egységekben. A jelenlegi járványhelyzetben - összhangban a kormány, a közös védekezést szolgáló szigorú intézkedésével - a karácsonyi bevásárláskor is fokozottan ügyelni kell a járvány elleni védekezésre - hávták fel a figyelmet közleményükben, és biztosították a vásárlókat és munkatársakat: minden tőlük telhetőt megtesznek a biztonságuk érdekében.

A járvány elleni védekezést szolgáló előírások betartása érdekében ugyanakkor továbbra is a vásárlók együttműködését kéri az OKSZ. Így kötelező a maszk helyes viselete, az üzleteknek pedig legkésőbb 19 órakor be kell zárniuk (december 24-én 14 óráig lehetnek nyitva).

Ezért kérjük a vásárlókat, hogy ne hagyják az utolsó pillanatokra a bevásárlást, a rövidebb nyitvatartás miatt tervezzenek előre és lehetőleg egyedül látogassák a boltokat

- írja az OKSZ közleménye, és felhívták a figyelmet: a kijelölt idősávokban csak a 65 évnél idősebbek vásárolhatnak. Kérik őket, hogy saját biztonságuk érdekében éljenek ezzel a lehetőséggel. Az OKSZ tagvállalkozásai továbbra is fokozott figyelmet fordítanak a járvány elleni védekezésre, amire a pandémia kezdete óta több 10 milliárd forintot fordítottak az érintett kereskedelmi láncok - írják.

A járvány elleni védekezés jegyében az áruházakban - a tömeges jelenlét, a tolongás elkerülése érdekében - több szakeladó, pénztáros és árufeltöltő dolgozik, megerősítették a vevőszolgálatokat is. A fentieken túl az áruházak, a vásárlók biztonsága érdekében többféle, egymástól eltérő eszközt alkalmaznak, így például:

  • korlátozhatják az egyidejűleg használható bevásárlókocsik, bevásárlókosarak számát, e nélkül pedig nem engednek be vásárlót,
  • folyamatosan felhívják rá a figyelmet és padlómatricákkal is segítik a távolságtartást, erre az eladótérben is kérhetik a vásárlókat, akár személyes megszólítással is,
  • a pénztárak mellett a csemegepultoknál, hentespultoknál is távolságtartást kérnek és azt a padlón elhelyezett jelölésekkel segítik.

Az OKSZ együttműködésre törekszik a társ szakmai szervezetekkel is, hiszen a vásárlók kiszolgálása, az ünnepi időszak biztonsága - más szakmai kérdésekkel együtt - mindig is közös ügye a kereskedelmi képviseleteknek.

Címkék:
vásárlás, élelmiszer, bolt, járvány, oksz, pénztáros, intézkedések, karácsonyi nyitvatartás,