Ha így folytatjuk, belefulladunk a szemétbe: a járvány csak hab a tortán

MTI2020. július 3. 18:02

Rekordmagasságba emelkedett a világ elektromos hulladékának mennyisége az elmúlt évben: világszerte 53,6 millió tonnányi elektromos hulladék halmozódott fel 2019-ben. Ez 21 százalékos emelkedést jelent az elmúlt öt évben - derült ki a héten megjelent éves jelentésben.

A tanulmány szerzőinek számítása szerint az elemmel, akkumulátorral vagy hálózati csatlakozóval rendelkező, kidobott műszerek össztömege akkora, mint 350 Queen Mary 2. méretű hajóé. A nagyrészt műanyagból és szilikonból álló hulladék között nagy mennyiségben megtalálható réz, arany és más nemesfém, melyeket például áramvezetőként használnak.

Míg egyhatodukat újra felhasználták, ezeknek az értékes összetevőknek a többi részét - mintegy 57 milliárd dollár értékben - nem hasznosították újra. A leselejtezett elektronikus eszközök az egészségre is a környezetre is veszélyt jelentenek, mivel

olyan anyagokat tartalmaznak, melyek károsítják az idegrendszert. Ilyen anyag például a higany is.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Egyeteme, a Nemzetközi Szilárdhulladék-gazdálkodási Egyesület (ISWA) és más szervezetek együttműködésével elkészített tanulmány szerint az elektronikai hulladék mennyisége 2030-ra 74 millió tonnára növekedhet.

Címkék:
vásárlás, hulladék, szemét, elektronika, klímaválság,