Nem tükrözik az lakások valós árait az online hirdetések? Ezért is tűnhetnek drágábbnak

Pénzcentrum2020. április 16. 16:47

Ma már nem is nagyon tudjuk elképzelni azt az időt, hogy az ingatlanok hirdetései nem az online térben terjedtek. Plakátok, szórólapok, újsághirdetések - ez a múlt, a jelen pedig az online hirdetési felületek világa, amely azt vállalja, hogy közelebb hozza egymáshoz a vevőket és az eladókat. Természetesen ez helytálló is, hiszen a felület nagy, bárki számára korlátlanul elérhető, könnyű a hozzáférés, de néha aggályok merülnek fel azért a legnagyobb ingatlanhirdetési portálokkal kapcsolatban is.

Az első számú veszély az eladók számára, hogy nehéz kontrollálni, hogy ki a komoly szándékú vevő, és ki nem, ki akarja a tulajdonosokat esetleg kevésbé jó szándékkal megközelíteni. A portál nem tudja tükrözni a piaci folyamatokat és a hirdetők által közölt, olykor meglehetősen eltorzított információk megnehezítik a sikeres ügyletek megkötését.

2020-ban a budapesti ingatlanpiac dinamikáját már egyáltalán nem a hirdetett ingatlanok ára határozza meg. Amíg az elmúlt három-négy évben inkább az eladók tudtak diktálni, jelenleg a vevők alkupozíciója lényegesen erősebbé vált, így tulajdonképpen egyre nehezebb az ingatlanok reális értékét megállapítani

- mondja Ben-Ezra Orran, a Central Home szakértője. A legtöbben leginkább arra használják az online hirdetési portálokat, hogy megállapítsák az adott piac dinamikáját, lássák, hol miként alakulnak a négyzetméterárak, és ezáltal belőjék az általuk kínált ingatlan értékét. Ez a gondolatmenet viszont semmiképpen sem tud helytálló lenni. A hirdetésben szereplő irányárak nagyon sokszor nem követik a valóságot, nem tartalmazzák azt a korrekciót, amely a piacon aktuálisan végbemegy, így sokan hamis illúziókba ringatják magukat saját ingatlanjuk reális értékével kapcsolatban és a nagy várakozás közepette esetleg elmulasztják azt a vevőt, aki ugyan kicsit alacsonyabb áron, de tényleg megvásárolná az adott lakást. 

A hirdetésekből nem látszódik, hogy mennyi volt az alku a vevő és az eladó között, milyen áron talált végül gazdára egy-egy ingatlan. Számszerűsíteném is: 2018-ig 3,5%-osra volt becsülve az irányár és a valódi érték (amilyen áron az ingatlan ténylegesen elkelt) közötti eltérés, 2019-ben ez meghaladta átlagban a 10%-ot

- folytatja Ben-Ezra Orran. A szakértők úgy vélik, hogy egy változó piacnál, akár felfele, akár lefele ívelő piacról legyen szó, nagyon fontos, sőt talán a legfontosabb, hogy a piacról alkotott véleményhez a lezárt ügyleteknek az adatait használjuk, melyekből két dolgot emelhetünk ki, azt, hogy mennyiért keltek el a lakások és mennyi időn belül. A piac tendenciáit alapvetően megismerhetjük a hirdetési portálokból, de ez csakis rendszeres megfigyeléssel, elemzéssel és valós adatokhoz történő hasonlítás útján történhet meg.

Címkék:
vásárlás, lakás, ingatlan, ár, ház, hirdetés,