Rengeteg magyart keresnek a hazai boltokba: nem titok, ennyit lehet kaszálni

Pénzcentrum • 2020. január 30. 15:04

2020-ban is nagy hiány van kiskereskedelmi eladó, ezt a friss álláshirdetések jelzik: keresik is őket, de úgy tűnik, sikerült fékezni is a hiányt. A legnagyobb láncoknál úgy tűnik, nem nőtt a hiány 2019-hez képest. Van, ahol már tudják mekkora mértékű lesz a béremelés idén, ám van, ahol még nem nyilvános ez az adat.

Több jel is arra utal, hogy a boltok az elmúlt évek 10 százalék feletti béremelési ütemével valamelyest fékezni tudták a munkaerőhiány növekedését, többek meg is állították. Ebben volt szerepe a kormányzati járulékcsökkentésnek, amit a béremelésekre lehetett fordítani - számol be a blokkk.com Gondot okoz azonban a magas fluktuáció, hiszen bérkülönbségek mindig is voltak, akár a boltos értékesítési csatornákat, akár a nemzetgazdaság más területeit vetjük össze.

Éppen ezért sakkoznak is a különféle juttatásokkal a munkáltatók. Döntő az alapbér, a szakszervezet is ezt tolná felfelé, de a kereskedő is csak a bevételből tud fizetni, a vásárlók pedig nagyon is megnézik az árcédulát. Az alapbéren kívül a teljesítményt ösztönző juttatások és más javadalmazási elemekkel győzködik a munkavállalókat.

A kiskereskedelmi egységekben még nap közben is hullámzik a forgalom, így természetes, hogy élnek a kereskedők a részmunkaidős foglalkoztatással is: a nemzetgazdaságban ennek aránya 5 százalék, a boltos világban 8-9 százaléka ágazati szinten. A legnagyobb láncok kínálják a legrugalmasabb beosztást. Ilyen például a Tesco Fixen-fix rendszere, de az Aldi, az Auchan is hirdet rövid, heti 10 órás álláslehetőséget, vagy a Lild hétvégére napi három órást.

Hirdetnek kitartóan 

A nagyobb boltos láncok saját honlapjaikon meghirdetett álláslehetőségeinek összegzése azt jelzi, hogy bár kisebb elmozdulások ugyan vannak, egy-egy húzás egy-egy láncnál kedvezőbb helyzetet is sejtet, de összességében sok bolti dolgozót keresnek még mindig. Hirdetni pedig saját honlapjaik mellett máshol is hirdetnek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az Aldi, a Lidl és a Tesco már huzamosabb ideje közzéteszi az elérhető kereseti lehetőségeket, de nagyon oda kell figyelni, mit mikortól adnak. Olvasóink szerint a Tesco javadalmazási tájékoztatása a legrészletesebb, az Aldié egyértelmű és egységes. A Lidlnél három évre kell számolni előre. És belépett a Penny is a nyilvános bérajánlatával. A Sparnál már ismert a legkisebb bér és az Auchan is elárult egy keveset. És néhány iparcikkes áruház is megadja a mit-miért-mennyit. De a többség még mindig titkolózik.

Loading...

A legnagyobb áruházláncok százszámra hirdetik álláslehetőségeiket a bolti dolgozók körében, nagyjából annyit, mint 2019-ben. A bolti munkakörökben a gyakornokok, boltvezetők, takarítók, karbantartók például nincsenek benne, a csoport-, műszakvezetők, boltvezető helyettesek, online munkatársak igen. Kereseti lehetőség az, amit a hirdetésben megadnak. De ez nem rangsor, mivel további juttatások kapcsolódnak hozzá, a kötelező pótlékokról nem is beszélve. Egy Sparnal például a különböző juttatások révén szépen feljebb kúszhat a kereset, csak éppen nem árulják el, mennyivel.

Címkék:
vásárlás, Tesco, aldi, bolt, lidl, auchan, spar, eladó, keresetek, pénztáros,