Döbbenetesen keveset fogyasztunk ebből a húsfajtából, holott nagyon egészséges

MTI2019. december 18. 18:02

Az éves halfogyasztás 30-35 százaléka év végére esik - közölte a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője.

Lévai Ferenc azt mondta, hogy Magyarországon egy ember évente átlagosan 6,7 kilogramm halat eszik, pedig hetente legalább egyszer kellene halat fogyasztani.

A halfogyasztás azonban emelkedik, ami annak is köszönhető, hogy nő a halak feldolgozottsági foka, és a húsfélék árának 13 százalékos emelkedésével szemben a hal ára két éve nem emelkedett Magyarországon - tette hozzá.

A szóvivő beszélt arról is, hogy az éves haltermelés 81 százalékát a ponty, 15-16 százalékát a harcsafélék teszik ki. Az idei ponty a kevés takarmányozás miatt nagyon jó minőségű lett, az afrikai harcsa pedig a második legjobb minőségű Európában - emelte ki Lévai Ferenc.

Címkék:
vásárlás, karacsony, hús, hal, ponty, lazac, keszeg, szenteste, akvakultúra,