Pénzcentrum • 2019. november 6. 16:45
Két új, meglepően jó borral lehet gazdagabb az ember az Auchan új kollekciójából. Az egyes palackok ára bár nem az 1 000 forintos kategóriában mozog, a vásárlók minden bizonnyal megtalálják majd a számításaikat. Nem kellenek hát ide hangzatos neve, drága árcédulák vagy megannyi jól mutató, semmitmondó kitüntetés az italok csomagolásán... hiszen mindezeken túl is bőven van élet a hiper polcai között keresgélve.
Könnyű beleesni abba a hibába, hogy az ember különböző plecsniknek, díjaknak felülve választ magának bort. Egy friss kutatás szerint annyira sokat számítanak a címkén lévő kitüntetések, hogy a vásárlók akár hétszer annyi darabot is vesznek ilyen termékekből, mint a simákból. A szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy
Éppen ezért inkább azt tanácsolják a vásárlóknak, hogy ne, vagy ne csak a címke alapján válogassanak a borok között. Az ilyen sikersztorikra lehet most jó példa az Auchan új kollekciójának, a szakértő által csak "Auchan-árvának" nevezett, rangrejtett két palackja:
- a Corbières Boutenac és
- a Minervois la Livinière.
Amik a nevük, illetve a gyártójuk alapján a Művelt Alkoholista szakírója szerint korántsem olyan nedűk, amiktől az ember önkéntelenül a pénztárcájához kapna. Ettől függetlenül a borok kellemes meglepetést okoztak. A Corbières Boutenac 2017-ről a szakértő azt írja, hogy
Ez a leírás összesen 6 pontot ért, a palack ára pedig 2 500 forint. Ugyanennyibe kerül cikkünk másik versenyzője is a Minervois la Livinière, amiről a következő volt a szakértő véleménye:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A leírás egyébként minimum 6 pontot ért 2 500 forintért, és ez a bor komplexitásában verte a Corbières Boutenac-ot, ám a Művelt Alkoholista véleménye szerint utóbbi sokkal megnyerőbb volt. Így a kóstolás végszava szerint, aki szereti az ilyen fajta borokat, az minden bizonnyal "meg fogja találni a számítását" a fenn említett két palackkal. És még csak neves plecsnik sem kellettek mindehhez.
Így válassz magadnak tökéletes bort!
- Ha valamilyen versenyplecsnit látsz a cimkén, az még nem jelenti azt, hogy a bor mindenképpen kifogásolható: vásárlás előtt nézz utána a megmérettetésnek! Ha valamilyen nívós elismerésről van szó, az mindenképpen jót jelenthet.
- Azokat se hagyd ki, amelyeken egyáltalán nem jelölnek versenyrészvételt: ugyanis sok jó picészet nem engedheti meg magának, hogy elinduljon egy-egy külföldi megmérettetésen, inkább máshová összpontosítja a marketingbüdzsét.
- Használd ki a technológia adta lehetőségeket: nézz utána a termékeknek, mielőtt elindulsz a boltba megnézheted például a Pénzcentrumon is, hogy a szakértők milyen borokat ajánlanak a hiperekből. Emellett rengeteg olyan oldal van, ahol a vásárlók értékelhetik a borokat.
- Bízz a saját ízlésedben: nem ritka, hogy a boltokban kóstolót kínálnak a termékekből. Ne légy rest, próbáld végig a kínálatot, abból nem lehet baj! Persze, ha kocsival vagy, akkor egy kicsit komplikáltabb az ügy, de a szakemberek így is azt ajánlják, ne fél kísérletezni, próbálgasd végig a borokat, hogy megtaláld a megfelelőt.