Egyre kevesebb a bolt Magyarországon: visszafordíthatatlan a trend?

Világgazdaság2019. október 29. 09:00

2003 óta folyamatosan csökken a kiskereskedelmi üzletek száma hazánkban. Ellenben a boltok alapterülete egyre csak növekszik. Az is kiderült, mennyit keresnek az alkalmazottak.

Folyamatosan csökken a kiskereskedelmi üzletek száma 2013 óta, tavaly 2,6 százalékkal volt kevesebb egység, mint 2017-ben - írja a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.

Az üzletek számának csökkenése mellett az alapterületük folyamatosan növekszik, 2013 és 2019 között 9,6 százalékkal nőtt. Fő tevékenysége alapján 106 ezer gazdasági szervezetet tartottak nyilván az ágazatban, 1,9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az ágazat vállalkozásai foglalkoztatják az ország összes dolgozójának 8,1 százalékát, 361 ezer embert. Az előző évhez képest a szektorban 2,1 százalékkal dolgoztak kevesebben, míg nemzetgazdasági szinten 1,1 százalékkal nőtt a létszám.

Az alkalmazásban lévők átlagkeresete 258 ezer forint volt a kiskereskedelemben, a fizikai dolgozók 219 ezer, a szellemiek pedig 341 ezer forintot vihettek haza.

Címkék:
vásárlás, fizetés, bér, bolt, ksh, boltok, üzletek, eladók,