Ennyi pénzt vásárol el egy átlagos magyar naponta: te beleférsz?

Pénzcentrum2019. szeptember 3. 20:34

Egy átlagos magyar 3 198 forintot költ el naponta botokban Az összes fogyasztási célú kiadás pedig, ha elbaktat az ember például vendéglőbe is, moziba is, vagy éppen elutazik valahová, 5. 24 forint volt egy napra számolva. Az első félévben újabb csúcsot javított a családi költekezés, a növekedés 5,8 százalék volt. 

Friss statisztikákból az derül ki, hogy a fogyasztási célú költekezés értéke naponta 5 924 forint volt 2019 első félévében, ezen belül a boltban 3 198 forintot költöttek a magyarok. Ez az egy főre jutó költekezések értéke, ha nagy a család, nyilván több pénz megy el - írja a KSH adataira hivatkozva a blokkk.com

Havonta egy főre számítva 179 ezer forintnál tartunk, ezen belül pedig a boltban 96 ezer forint megy el. Az adatokból az is kiderült, hogy a családok költekezése, a fogyasztási célú kiadásai (különféle termékekre, szolgáltatásokra, amiben nem csak a boltos vásárlások, hanem vele együtt egy sor különféle szolgáltatás is benne van), 5,8 százaélkkal emelkedtek 2019 első félévében. És ez némileg nagyobb megugrás is, mint a boltos költekezés bővülése, ami azt jelenti, hogy a különféle szolgáltatásokra is egyre több pénz megy el.

De hát látni ugyanakkor azt is, hogy az első negyedévhez képest a második negyedév növekedési üteme már kisebb volt a háztartások fogyasztási kiadásaiban, ugyanúgy, mint a legnagyobb szeletét jelentő boltos vásárlásokban (2019 májusában, júniusában 3-4 százalékkal lassult a boltos költekezés növekedése, az áprilist még a húsvéti költekezés felhúzta).

Címkék:
vásárlás, kiadás, pénzcentrum.hu, költekezés, statisztika,