Lassan nem lesz, aki kiszolgáljon: rohamosan csökken a boltosok létszáma

Pénzcentrum2019. augusztus 22. 13:02

2019 első félévében tizenkétezerrel kevesebben dolgoztak a boltokban a friss statisztikák szerint, úgy, hogy közben nőtt a legidősebb nyugdíjas korosztály létszáma. Így maradnak a pénztár és a csemegepult előtti sorok.

Nem véletlen, hogy a Tesco is átalakította az áruházi dolgozók munkarendjét és a szakszervezet is áldását adta ehhez, pedig korábban nem nagyon tetszettek neki az ezirányú javaslatok. Most már náluk is mindenki mindent csinál, hiszen nincs elég jelentkező a munkaerőpiacról a boltokba - olvasható a Blokkk.com közleményében.

Semmit sem változott a létszámhiány 2019 második félévében a boltokban az év elejihez képest, pedig közben emelték az alkalmazottak bérét is. Az irdatlan tömegű boltos álláshirdetések is arra engednek következtetni, hogy a létszámhiány nem enyhült ebben az esztendőben sem. Egyébként a boltos fizikai dolgozók keresete nem tudott közelebb csúszni a nemzetgazdasági átlaghoz, a legutóbbi adatok szerint a fizikai dolgozók (pénztárosok, eladók, árufeltöltők) havi bruttó keresete 246 ezer forint volt, a 268 ezres nagykalappal szemben.

A foglalkoztatottak számán belül az alkalmazottak létszámának esése okozta a visszaesést (a foglalkoztatottak száma az alkalmazottak mellett magában foglalja a vállalkozókat, segítő családtagokat, vagy például a szövetkezeti tagokat is). 

A nyugdíjasok megjavították a létszámmérleget

Úgy tűnik, a boltos világ létszámügyeiben valamennyire bejött a nyugdíjas foglalkoztatás kedvezőbbé tétele (csak szja-t kell fizetni utánuk). Ugyanis 2019 második negyedévében a 12 ezres foglalkoztatotti létszámcsökkenés úgy jött össze, hogy a 15-64 éves korosztály létszáma 18 ezer fővel csökkent az előző évhez képest, viszont a 65-74 éves korosztályé 6 ezer fővel nőtt a kettő egyenlege a 12 ezer fős összlétszám csökkenés. És folyamatosan olvadozik a boltos létszám az elmúlt évek mérlege alapján. Igaz, a boltok száma is csökken.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kisboltban még nehezebb

Kirajzolódik az is a statisztikából, hogy a foglalkoztatottak legnagyobb csapatát alkotó alkalmazottak létszáma a kisebb boltokban nagyobb arányban csökkent. Igaz, a boltszám csökkenése a kisboltok leépülést jelenti: évről-évre ismétlődve háromezer körüli számban.

Összefuttatva a KSH két különböző módszertanú munkaügyi mutatószám rendszerét, a nagyobb boltokban (ahol a vállalkozásnál négy főnél többen dolgoznak) kisebb mértékben, de emelkedett az alkalmazotti létszám az elmúlt években. A kisebb boltokban ugyanakkor nagyot esett az alkalmazottak száma, feltehetően döntő részben a már említett boltszám csökkenéssel összefüggésben.

Címkék:
vásárlás, bolt, ksh, eladó, létszám, pénztáros, adat, nyugdijas szövetkezet, boltos,