2000 forint is lehet idén a magyarok kedvenc, fürtös gyümölcsének kilója

Pénzcentrum2019. június 4. 09:01

Akár 2000 forintba is kerülhet a cseresznye kilója, amihez tavaly már ennek a negyedéért hozzájuthattunk - adta hírül az ATV.

2000 forintos, sokkoló kilós ára is lehet a cseresznyének idén a boltokban - derült ki a csatorna riportjából. Összehasonlításképp tavaly, már ennek a negyedéért hozzá lehetett jutni a fürtös kedvenchez. A mostani drágulás oka a termelők szerint a sok eső. 

Már azt az áprilist követő időszakban lehetett érzékelni, hogy bizonyos fajtákból akár 80-90 százalékos termés is kiesett. Mi átlagosan akkor úgy számoltuk, hogy nagyjából olyan 30-50 százalék a termékkiesés

- mondta el az ATV Híradójának egy termelő. A matek pedig úgy jön ki, hogy a mostani időszakban a kereskedők 1000-1200 forintot fizetnek a termelőnek a cseresznye kilójáért, ami azt jelenti, hogy 

nekünk a boltban ennél már jóval többet: 1500, de akár 2000 forintot is kell adni.
Címkék:
vásárlás, pénzcentrum.hu, gyümölcs, drágulás, cseresznye, esőzés, atv,