Karácsonyi lázban égnek a magyarok: úgy költekeznek, mintha nem lenne holnap

Pénzcentrum2018. november 22. 16:34

Immár közel két hete Black Friday lázban ég az ország, de a karácsonyi ajándékok beszerzése csak most indul be igazán.  Egyes kereskedők az éves online forgalmuk akár 60 százalékát is realizálhatják az ünnepi időszakban.

Immár közel két hete Black Friday lázban ég az ország, de a karácsonyi ajándékok beszerzése csak most indul be igazán. Egyes kereskedők az éves online forgalmuk akár 60 százalékát is realizálhatják az ünnepi időszakban, míg a piaci átlag 35-37százalék között várható. A forgalom várhatóan 18 százalékkal haladhatja meg a tavalyi utolsó negyedévben elért bevétel értékét - derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index című kutatássorozat idei negyedik jelentéséből.

A hazai online kiskereskedelem 2018 harmadik negyedévében 96 milliárd forint forgalmat ért el, ami 16 százalékos növekedés 2017 hasonló időszakához képest. Összességében az év első 9 hónapjában már csaknem 275 milliárd forint bevételt realizált az online szektor, ami tekintettel az utolsó negyedév hagyományosan erős szerepére, idén is közel 17-18%-os bővülést vetít előre az internetes kiskereskedelem idei fejlődésére

Az ünnepi szezon számokban

A GKI Digital mérései szerint az idei november 16. és december 21. közötti 6 hetes ünnepi időszak online kiskereskedelmi forgalma összességében 16-17 százalékkal múlja majd felül a tavalyi szezon eredményeit.

Az idei szezon november közepén egy közel kéthetes Black Friday periódussal indult. Ezen akciók során több mint 1 millió rendelés érkezhet a webáruházakhoz, melyek összértéke meghaladhatja a 40 milliárd forintot is. Ez közel 50 százalékkal több, mint a tavalyi Black Friday eredménye, fontos ugyanakkor, hogy míg tavaly nagyon egységesen kezelte a piac ezt az akciós napot és a többség valóban egy napra időzítette azt, idén a kéthetes időszakra elnyúló akciózás a promóció neve alatt sokkal nagyobb mértékben hozza előre a decemberre tervezett költéseket, mint a korábbi években.

Ami a karácsonyi ajándékokat illeti, a legnépszerűbb kategóriáknak számító játékok, szépségápolási termékek, ruházati- és divatcikkek, valamint könyvek utáni roham csak november végén, december első napjaiban érkező fizetéseket követően veszi igazán kezdetét.

Idén az online vásárlók átlagosan 41 ezer forint értékben terveznek ajándékra költeni.

Felkészültek az e-kereskedők

A karácsony előtti 6 hét során a webáruházak átlagosan legalább három különböző akciós időszakot / napot terveznek tartani. Kifejezetten Black Friday akcióval a webáruházak 74 százaléka készül a november 16-25. közötti kéthetes időszakon belül.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A szezon sikeressége érdekében a webáruházak közel fele pontosan és előre megtervezi a különböző kampányokat és a kommunikáció módját is. A hatékony célzási lehetőségeknek és a pontosan követhető megtérülésnek köszönhetően idén a Facebook hirdetés továbbra is népszerű marketing eszköz a vásárlók elérésére, amire még a kisebb kereskedők többsége komolyabb költségkeretet is hajlandó szánni. Ezen kívül a legtöbben ár-összehasonlító oldalak és Google hirdetések által kívánják elérni a vásárlókat. 

A webáruházak többsége (71%) az akciók során előre meghatározott termékekre ad árkedvezményt, de népszerű promóciós eszköz az ingyenes szállítás is (44%). A perszonalizált akciók trendje az ünnepi szezonban is folytatódik: 10-ből 4 webáruház személyre szabott ajánlattal is készül, leggyakrabban a korábban megtekintett termékekre alapozva.

Az ünnepi szezont megelőzően kiemelt figyelmet kap a webáruházaknál a megfelelő raktárkészlet biztosítása és a készlet-beérkezések pontos ütemezése. A logisztikai kihívásokra felkészülve a webáruházak 83 százaléka igyekszik akár napi szintű előrejelzést készíteni logisztikai partnere számára a várható csomagforgalomról.

Ennek a folyamatos egyeztetésnek és tervezésnek kiemelt jelentősége van, mivel a futárcégek a partnerállomány előzetes kalkulációi, illetve saját becsléseik alapján tudják tervezni a szükséges kapacitásokat. Bár a szektor is elszenvedője a munkaerő-hiánynak, a kézbesítések kapcsán a kereskedők döntő többsége (81%-a) bizakodó, véleményük szerint az idei szezon komolyabb fennakadások nélkül telik majd.

Címkék:
vásárlás, karacsony, e-kereskedelem, ajándék, online vásárlás, futárcégek,