Robbanhat a bor ára a magyar boltokban: mutatjuk az okokat

Pénzcentrum2018. május 3. 16:00

Drágulhat a bor Magyarországon egy szakmai szervezet szerint. A szélsőséges időjárási körülményeken túl, a minimálbéremelést is hibáztatják.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) Elnöksége a közelmúltban hónapokban több ülésén is foglalkozott a 2018. évben várható szőlő- és borárakkal. A szélsőséges időjárás tavaly a világ több régiójában is nagymértékben csökkentette a szőlőtermelést, ami befolyásolhatja a 2018-ban piacra kerülő borok mennyiségét is. A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) legfrissebb adatai szerint a 2017. évi 250 millió hektoliteres globális bortermelés közel 9 százalékkal marad el a megelőző évitől, míg a fogyasztás kis mértékben ugyan, de nőtt (243 millió hl-re) - írja közleményében a HNT.

Hajdu Zoltán, a HNT szakmaközi részlegvezetője szerint azonban a hazai borok árának emelkedését nem csak a nemzetközi piaci helyzet, de a magyar borászatok termelési költségeinek folyamatos emelkedése is indokolja.

2017-ben a havi minimálbér 15 százalékkal, 127 500 forintra, a garantált bérminimum 25 százalék-kal, havi 161 00 forintra, amit 2018. január 1-jével újabb jelentős mértékű emelés követett: a minimálbér havi 138 000, illetve 180 500 forintra nőtt. Ezzel párhuzamosan a bérre rakodó munkáltatói járulék-terhek is emelkedtek: hiába csökkent a szociális hozzájárulási adó mértéke 2018-ban 22,5 százalék-ról 19 százalék-ra, az ennél jóval magasabb mértékű kötelező béremelések miatt - kizárólag idén a minimálbérnél 8,2 százalék (két évet tekintve 23 százalék feletti), garantált bérminimumnál 12 százalék feletti (két évet nézve 37 százalék feletti) növekedés miatt - a munkáltatók összegszerűen egyre több járulékot fizetnek be a dolgozók után az államkasszába: e terhek 7 év alatt mintegy 66 százalék-kal emelkedtek. 

A gondokat tetézi, hogy folyamatosan szűkül az a réteg, amelynek tagjai bevonhatók a szőlészeti munkákba, így a termelők nem csupán az előírtnál is magasabb béremelésekre, de munkaközvetítők közbeiktatására is rákényszerülnek, ami tovább növeli a költségeiket. Az árak emelkedése az Agrárgazdasági Kutató Intézet Piaci Árinformációs Rendszerének adataiból is kiolvasható: az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott fehér, vörös és rozé borok 2018. február-március havi árainak átlaga mintegy 5-8 százalék-kal magasabb, mint a januári árszint.

Címkék:
vásárlás, bor, minimálbér, munkaerőhiány, palack,