Nem lesz extra adócsökkentés: bolt nélkül maradhatnak a kistelepülések

Pénzcentrum2018. február 6. 09:30

Alig két hete még úgy nyilatkozott Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-COOP elnöke, hogy speciális járulékcsökkentésről tárgyalnak a kormánnyal, mivel a kisebb üzletek számára gondot okoz a megemelt garantált bérminimum kigazdálkodása. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint azonban nem lesz rendkívüli adócsökkentés - mondta el az RTL Híradónak.

A nemzetgazdasági miniszter elmondása szerint nem lesz rendkívüli adócsökkentés, annak bevezetésére nem látnak okot. A kérdés az utóbbi hetekben merült fel, mivel a havi bruttó garantált bérminimum kötelező emelése gondot okoz a kisebb boltokban. Emiatt több kistelepülésen is előfordul, hogy egyes napokon nem nyitnak ki az üzletek.

Az egyik kisbolt vezetője korábban azt mondta, hogy csak akkor tudna versenyképes fizetést biztosítani, ha a duplájára emelné az árakat. Ebben az esetben viszont elveszítené a vevőit, emelés nélkül viszont a dolgozók állnak tovább.

Parragh László, a kereskedelmi és iparkamara elnöke úgy gondolja, hogy valóban vállalkozók mehetnek tönkre a kisebb falvakban. Ugyanakkor szerinte ez természetes, mivel véleménye szerint a világ folyamata igen, a fiatalok elhagyják a kisebb településeket, ahol csak a nyugdíjasok maradnak.

Címkék:
kiskereskedelem, kereskedelem, coop, bérek, kisbolt, járulékcsökkentés, garantált bérminimum, kistelepülés,