Nagy a baj, ha ilyen terméket vásároltál a neten!

Pénzcentrum2017. december 11. 15:32

Egy próbavásárláson bukott le az a magánszemély, aki lovak, sertések és baromfik kezelésére szolgáló készítményeket, de veszettség elleni vakcinát is árusított anélkül, hogy erre engedélye vagy megfelelő végzettsége lett volna.

Lovak, sertések és baromfik kezelésére szolgáló készítményeket, de veszettség elleni vakcinát is árusított többek között a neten az a magánszemély, akit - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak biztosítása mellett - próbavásárlás során lepleztek le az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság szakemberei. Az engedély nélkül forgalmazott állatgyógyászati készítmények összértéke elérte a 200 ezer forintot.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében engedélyhez és végzettséghez kötött állatgyógyászati készítmények tiltott árusítása miatt indított hatósági eljárást a Nébih. Az érintett készítményeket forgalmazni kizárólag a területileg illetékes élelmiszer-ellenőrző hatóság által kiadott engedély birtokában és megfelelő végzettséggel, kereskedelmi egységben lehet. A próbavásárlás során átadott tételek jelölése nem felelt meg a hatályos jogszabályi előírásoknak, a termékek nem rendelkeztek magyar nyelvű címkével és magyar használati utasítással, eredetüket a forgalmazó nem tudta hitelt érdemlően igazolni. A szakemberek elrendelték a készítmény lefoglalását, illetve forgalomból történő kivonását és megsemmisítését. A lefoglalt tételek döntő többsége nem szerepelt a Magyarországon engedélyezett állatgyógyászati készítmények listáján.

Az illegális, illetve ismeretlen forrásból származó készítmények alkalmazása komoly kockázattal jár, hiszen állategészségügyi hatásukat nem vizsgálták.

Az engedéllyel nem rendelkező készítmények potenciálisan veszélyes és toxikus szennyezéseket, ellenőrizetlen melléktermékeket tartalmazhatnak, amelyek heveny vagy idült egészségkárosító hatással lehetnek az állatállományra. Az illegális szerek használatakor az állati szervezet károsodhat és a káros hatóanyagok közvetve - az állatból esetlegesen az élelmiszerláncba kerülve - a fogyasztók egészségét is veszélyeztethetik.

Címkék:
vásárlás, nébih, online vásárlás,