Ez fájni fog a háziasszonyoknak: karácsonyra ennyibe kerülhet majd egy tojás

Pénzcentrum2017. október 30. 22:00

A vaj, a csirkemell és a tejföl után a tojás ára emelkedhet az egekbe. Januárban még 30 forintba került, karácsonyra pedig 60-ra emelkedhet. De miért?

Az M-es, azaz normál méretű tojás ára karácsonyra 60 forintra emelkedhet, amivel idén megkétszerezné az árát - írja a Napi.hu. A lap az Agrárgazdasági Kutató Intézet piaci árinformációs rendszerének adataira hivatkozva írja, hogy jelenleg már 39 forintot kell fizetni egy tojásért, míg az ár a nyári időszakban még csak 36 forint volt.

Egyes várakozások szerint a karácsonyi 60 forintos szintet - a lap szerint - novemberben 50 forintos ár fogja megelőzni. A tojásár emelkedése mögött az állhat, hogy húsvét óta hiány van belőle az egész EU-ban, ugyanis számos tojótelepet be kellett zárni, Oroszországból és a Balkánról pedig nehéz importálni, elsősorban a szigrú uniós állat-egészségügyi előírások miatt.

Hazánkban annak ellenére van hiány az arucikkből, hogy csökken a tojásfogyasztás. Míg tíz éve 300 tojást evett meg egy átlagos magyar évente, addig idén már csak 215-öt. 

Bár egykor Magyarország tojásból is önellátó volt, ma már import nélkül nem működik a piac. Ennek oka az, hogy a hazai tartási kedv visszaesett, s ebben nem csak a megszűnt téeszeknek volt szerepe, de annak is, hogy a tojástermelés meglehetősen eszközigényes, éppen ezért drága tevékenység

- mondta Kertész Tamás, a Farm Tojás-cégcsoport tulajdonosa a Napi.hunak.

Címkék:
vásárlás, karacsony, drágulás, tojás, vaj, főzés, tejföl, tojástermelés,