Pénzcentrum • 2017. október 24. 16:00
Az elmúlt hat hónapban átlagosan 2,3 cipőt vásároltak a magyarok, amely szám nagyban módosul azonban a háztartásban nevelt gyermekek számától függően. A hölgyek szívesen betérnek a kínai üzletekbe is, a fiatalok pedig élnek az online cipővásárlási lehetőséggel.
Mondhatni, minden második férfi 42-es vagy 43-as cipőt vásárol magának, hiszen összesen 55 százalékuk jelölte e két méretet válaszaiban. Extra nagy, azaz 45-ösnél nagyobb méretet százból heten hordanak, 40-esnél kisebb cipőt pedig százból csak egy magyar férfi visel a 15-69 éves korosztályban - derül ki a Gfk cipővásárlást felmérő országos reprezentatív kutatásából.
A nők esetében a leggyakoribb a 38-as méret (amint azt az üzletekben található cipőméret-választék is jól mutatja) hiszen tízből három hölgy (31százalék) ekkora cipőt hord. XXS-es, azaz 36-osnál kisebb méretet hord a felnőtt nők 2 százaléka, a 40-esnél nagyobb mérettel pedig a hölgyek 5 százalékának kell megküzdenie.
Sokan emlegetik manapság, hogy a fiataloknak magasságukkal együtt mintha a szüleikénél nagyobb lenne a lábmérete is. Ez így is lehet, a kereskedőknek azonban nem árt azt is figyelembe venniük,
A felnőtt (15-69 éves) magyar lakosság az elmúlt félévben átlagosan 2,3 pár cipőt vásárolt. Azokban a háztartásokban, ahol nem nevelnek gyermeket, a nők átlagosan 2,5 pár cipőt vettek, a férfiak pedig 1,7-et.
A gyereket nevelők 2,7; 3,6; 4,4 pár cipőt vásároltak attól függően, hogy egy, két vagy legalább három gyermekkel élnek-e egy fedél alatt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A legnépszerűbb beszerzési helyek a cipőkereskedelmi láncok üzletei, de a nők körében tagadhatatlan a távolkeleti üzletek népszerűsége is. A legutóbbi cipővásárlási alkalmat tekintve ugyanis majdnem minden negyedik (23 százalék) kínai üzletben járt. A fiatalabbak ilyen tekintetben "bevállalósabbak", hiszen húszas-harmincas korosztály körében minden kilencedik vásárlás a fizikai próbát lehetővé nem tevő online üzletben történt legutóbb.
- állítja Ertl András, a GfK Senior Product Consultant munkatársa.