Stresszes lesz a karácsonyi bevásárlás: kígyóznak majd a sorok az üzletekben

Pénzcentrum2017. szeptember 24. 11:30

Nincs veszélyben a karácsony: ugyanakkora sorok várhatók az üzletekben, mint egy évvel korábban, az eladók létszáma ugyanis nem változott. Az élelmiszerboltokban viszont kevesebben dolgoznak.


A boltban sorban állni nem az irodisták hiánya miatt kell, hanem azért, mert nincs elég pénztáros. A helyenként üres, foghíjas polc, a boltban szanaszét heverő csomagolóanyagok az árufeltöltők hiányát jelzik (bár sok üzletben a bolti dolgozók mindent csinálnak, árut is pakolnak, ülnek a pénztárban, és még takarítanak is). A csemegepultnál kígyózó sor pedig a szakképzett eladó hiányának a mércéje.

A boltosok, kicsik, vagy nagyok, ez ma már mindegy, pincétől a padlásig eladót keresnek, ez egyértelműen látszik az álláshirdetésekből és a kisboltok "rögtön jövök" tábláinak sokaságából.  A bolti fizikai dolgozók havi bruttó keresete (amiben az alapbér mellett a különféle pótlékok is benne vannak) 2017 júliusában 190 ezer forint volt, közel ötödével (egészen pontosan 17 százalékkal) több volt, mint egy évvel korábban.

Ez a 28 ezer forint kevés volt ahhoz, hogy többen dolgozzanak a boltokban. De a boltosoknak nincs több pénzük bérre, amihez hozzátartozik, hogy a multi áruházak átlag felett fizetnek (a többségük és a Tesco biztosan). A foglalkoztatottak száma (amiben az összes alkalmazott mellett a vállalkozók, vagy éppen a segítő családtagok is benne vannak) 2017 második negyedévében 23 ezer fővel csökkent, tehát döntő részben a kisvállalkozások körében nagy lehet a baj.  A bér lett a boltok közötti verseny legerősebb eleme, aki bírja, maradhat, aki nem, lehúzhatja a redőnyt.

Loading...

Az előbbi létszám adatok nem tartalmazzák a diákmunkát, a kölcsönzött munkaerőt. A részmunkaidősök száma gyakorlatilag semmit sem változott, hosszú ideje 34-35 ezer fő körül mozog (a fenti adatokon belül).

Nincs veszélyben a karácsony, és berobbanhatnak a nyugdíjas szövetkezetek

A karácsonyi bevásárlás nincs nagyobb veszélyben, mint egy éve, de tanácsos korábban kezdenie annak, aki utál sokat sorban állni a pénztárak előtt. A posta ugyan azt ígérte, hogy felkészült, a webáruház rajongóknak azért szerencsésebb mihamarabb megkezdeni a böngészést a karácsonyi árukínálatban.
Az sem kizárt, hogy a munakerőhiányra megoldást jelenthetnek a nyugdíjas szövetkezetek is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A tescos sztrájk azért azt is jelezte, hogy a diákmunka, a munkaerő kölcsönzés sokat lendíthet a szekéren. A nyugdíjas szövetkezetek feltehetően decemberben már mélyebben megmeritkezhetnek a boltos kiskereskedelem piacában, hiszen szükség lesz a munkaerőre, és más új forrás úgy tűnik, nincs is. A legfrissebb adatok szerint egyébként már 43 nyugdíjas szövetkezet működik, ami jelentős a 100 körüli számban ügyködő iskolaszövetkezetek mellett.

Persze, nyugdíjasok eddig is dolgoztak, a kereskedelemben is. A kérdés az, hogy a valóban kedvezőbb adózási feltételek (csak 15% szja-t kell fizetni, bérterhet sem a nyugdíjasnak, sem a szövetkezetnek semmit) és rugalmasságot kínáló szervezési keretük mellett mennyi új munkába álló nyugdíjast tudnak megmozgatni.

A blokkk.com jelenleg azzal számol, hogy néhány ezer új dolgozó mozgósítható a nyugdíjas szövetkezeteken keresztül a bolti munkavégzésre.
Itt például figyelembe kell venni, hogy a bolti pénztárosnak és az árufeltöltőnek nem kötelező a szakképzettség, de az eladónak már igen (eladó az, aki kérés alapján kiszolgálja a vásárlót). Valamint több iparcikk boltban is kötelező a szakképzettség, például a műszaki cikkeknél, de a könyves, vagy ruházati boltban már nem. Feltehetően leginkább a pénztárosok és egyes szakmákban az eladók táborát szaporíthatják a nyugdíjasok.

Címkék:
vásárlás, karacsony, kereskedelem, munkaerőhiány, tesco műszaki cikkek,