Milliárdokat kaszál a magyar állam a szerencsejátékosokon

Világgazdaság2017. május 22. 10:00

Bár csak 2014 októberében csatlakozott az EuroJackpot hálózatához Magyarország, már közel 17 milliárd forintos éves forgalmat hoz a nemzetközi játék - írja a Világgazdaság.


A 2015-ös 15,64 milliárd után tavaly már 16,98 milliárd forintos forgalmat generált idehaza a nemzetközi játék, amely 2012 márciusában indult, jelenleg 17 országban van jelen, hazánk pedig 2014 októberében csatlakozott hozzá. A jackpot növekedése és a kapcsolódó nyereményjátékok határozzák meg az állami játékszervező szerint az értékesített szelvények számát, ez a tartomány rendszerint 450 ezer és 550 ezer darab között mozog. Ha több munkaszüneti vagy ünnepnap esik egy hétre, a szelvényszám csökkenhet, a főnyeremény emelkedésére azonban 600 ezer alapjáték is beérkezhet, ami 396 millió forintos forgalmat jelent. Attól függően, hogy négy vagy öt pénteki sorsolásnap esik az adott hónapra, legalább 1,2 milliárd, de akár 1,8 milliárd forintos havi bevételt is hozhat a játék - írja a lap.

Míg a hagyományos ötös lottón a telitalálatra 1:44 millió­hoz az esély, itt a jackpotra még kisebb a sansz (1:95 millió), idén februárban azonban egy honfitársunkra rámosolygott a szerencse. A telitalálat bruttó 22,57 millió eurót ért, amelyből a 15 százalékos személyi jövedelemadó levonása után, a Magyar Nemzeti Banknak a sorsolás napján érvényes hivatalos euró-devizaárfolyamával számolva végül nettó 5,91 milliárd forint maradt.

Az EuroJackpot első és eddig egyetlen magyar milliárdosa nem fedte fel kilétét, annyit tudhatunk róla, hogy egy nyugdíjas, aki sosem nyert korábban nagyobb összeget.

Címkék:
vásárlás, nyeremény, szerencsejáték, eurojackpot, penzcentrum,